kapubanner for mobile

3,7 százalékos a munkanélküliség, több mint 4,5 millió a foglalkoztatott

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

images

A munkanélküliek több mint ötöde a 15-24 évesek korcsoportjából került ki, munkanélküliségi rátájuk 10,5 százalékos volt. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,3 százalékos volt, míg az 55-74 éveseké 0,6 százalékponttal, 2,5 százalékosra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 15,1 hónap volt, a munkanélküliek 41,1 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európa 2020 stratégiában Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal 74,9 százalékra emelkedett, azaz alig 0,1 százalékponttal marad el a 2020-ra kitűzött értéktől.

A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatási ráta pedig 29,9 százalékos volt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek körében a foglalkoztatottak száma a mintavételi hibahatáron belül, 3 millió 426 ezerre nőtt, a foglalkoztatási ráta pedig gyakorlatilag nem változott, 84,2 százalékos volt. Az idősebb 55-64 éves korosztályban a ráta 3,4 százalékponttal, 55,6 százalékosra emelkedett.

MTI

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek