6,9 százalékkal csökkent az álláskeresők száma 2017-ben
A nyilvántartott álláskeresők száma 6,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2017. decemberi zárónapon 254 800 álláskereső szerepelt, több mint 18 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - írja az MTI.
Tavaly decemberben 43 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,4 százalékuk első alkalommal. Az új belépők száma az előző évinél 7,5 százalékkal kevesebb volt.
Az álláskeresők 9,7 százaléka, 24 700 személy volt pályakezdő, 46,9 százalékuk legfeljebb általános iskolai végzettségű. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Somogy megyében is jelentős volt a számuk.
Az álláskeresők 28 százaléka - 71 300 ember - több mint egy éve keresett már munkát, ez 9,7 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.
Decemberben 37 600 volt a 25 év alatti és 62 400 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,8, illetve 24,5 százalékot tett ki.
Az NFSZ adatai szerint 2017 utolsó hónapjában 141 300 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 43,2 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,6 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A foglalkoztatók 36 000 új betölthető álláshelyet jelentettek be decemberben, ezek 63,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 22 700 volt, amelyek 80,5 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
Decemberben 123 200 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 77 300 betöltetlen maradt.
Az előző év utolsó hónapjában 398 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a húsfeldolgozást, az egyéb kiegészítő gazdasági tevékenységeket, az adminisztratív, kiegészítő szolgáltatásokat és az egyéb, speciális rendeltetésű gép gyártását, területileg pedig a fővárost, valamint Baranya, Hajdú-Bihar és Somogy megyét érintették.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt a 2017. szeptember - novemberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 177 500-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékponttal csökkent.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?