74 tehetséges friss diplomásnak kínál állást a MOL-csoport, hogy fenntartható megoldásokat biztosítson a régió számára
A MOL-csoport 2023-ban 7 országban 74 tehetséges friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió mobilitásának, energiaellátásának és fenntarthatóságának előmozdítását célzó megoldásokon dolgozzanak.
A MOL-csoport ismét elindítja a Growww névre hallgató diplomás programját. Az egyéves program széles körben teszi lehetővé a fiatalok számára, hogy karrierjüket a MOL-csoportnál kezdjék meg, miközben olyan megoldásokon dolgoznak, amelyek mobilitás, energia és fenntarthatóság tekintetében mozdítják elő és fejlesztik a régiót.
A Growww programban a résztvevők egy lendületes, dinamikus, nemzetközi csapat tagjai lesznek, és akiket tapasztalt molos szakemberek mentorálnak A toborzási fázis után 74 Growwwer léphet a fejlődés útjára; 44-en a MOL budapesti, 9-en az INA zágrábi, 12-en pedig a Slovnaft pozsonyi központjában fognak dolgozni.
A potenciális Growwwerek a MOL-csoport nyitott pozícióira a következő weboldalon jelentkezhetnek: https://molgroupcareers.info/en/growww-graduate-programme
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
- Trendfordulás a munkaerőpiacon: már nem csak a nagyok eszköze a kölcsönzés 2 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 2 napja
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 3 napja
- Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára 4 napja
- Ezek a tényezők riasztják el a munkakeresőket az álláshirdetésektől 6 napja
- ESG: könnyítés a kkv-knak, szigorodó fókusz a nagyvállalatokon 6 napja
- Alapvető HR készségek, amire minden HR szakembernek szüksége van 7 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 7 napja
- Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk 7 napja
- Fülöp-szigetekkel pótolnák a hiányzó magyar kamionosokat 7 napja
- Toborzási rémálom fenyeget: csak a cégek negyede készült fel erre 1 hete


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?