A teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete szektoronként - grafikon

Jelentős különbségek voltak megfigyelhetők az egyes szektorok bérdinamikájában - írja a KSH tájékoztatója. 2025 III. negyedévében a keresetek növekedése egyik szektorban sem haladta meg az előző év azonos időszakit.

A szektorok visszafogottabb bérnövekedését az határozta meg, hogy a rendszeres keresetek növekedése kisebb volt, mint 2024. III. negyedévében. A versenyszférában 2025 III. negyedévében a bruttó keresetek növekedése 3,7 százalékponttal, a nettó kereseteké pedig 3,0 százalékponttal maradt el az előző év azonos időszakitól. A vállalkozások előző évinél visszafogottabb bérdinamikáját a munkaerőpiac feszességének enyhülése, és a minimálbér-emelés alacsonyabb üteme is indokolja.

A költségvetésben összességében a keresetek növekedésének üteme magasabb volt a nemzetgazdasági átlagnál, azon belül a nagy létszámú ágak közül az oktatásban kiemelkedő volt, a humán-egészségügyi-szociális ellátásban azonban jóval elmaradt a nemzetgazdasági átlagtól, a közigazgatásban pedig valamivel az átlag feletti volt (ebben az ágban előre ütemezett béremelésben idén az igazságszolgáltatás és a területi kormánytisztviselők részesültek). A nonprofit szektorban – elsősorban az előre ütemezett oktatói, pedagógusi béremelések hatására – a keresetek jobban növekedtek, mint a vállalkozásoknál.

A bruttó átlagkereset és változása vármegyénként 2024-ben - grafikon
forrás: KSH

 

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A bruttó átlag- és mediánkereset alakulása 2024-ben

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó mediánkeresete 2024-ben 517 000 forintra nőtt, és az átlagkeresetnél nagyobb mértékben, 15,4%-kal... Teljes cikk

A magyar munkavállalók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete - grafikon

Az előző év azonos időszakához képest nem változott a rendszeres keresetek aránya a kereseten belül. A II. negyedévet a rendszeres keresetek –... Teljes cikk

Járási szintű bruttó átlagkeresetek - grafikon

Így alakultak a járási szintű bruttó átlagkeresetek a 2025 január-szeptemberi időszakban a KSH adatai szerint. Teljes cikk