A diszlexia átok és áldás - munkavállalóra és munkaadóra egyaránt
Ajánlatos idejében felismerni, ugyanis munkahelyi tévedések, sőt akár balesetek forrása is lehet a diszlexia. De még kirívó eseményektől eltekintve is lényegesen kihathat a munkateljesítményre, csakúgy, mint a munkavállaló terhelhetőségére. De a hatás ugyancsak differenciált. Diszlexiával sikeresen megküzdők motiváltsága kiemelkedő lehet, problémamegoldó készségei pedig az átlagosnál fejlettebbek. Ennek oka nem csak a nehezebb terepen való edzés (gondoljunk csak arra, mekkora munkatöbblettel éri el egy diszlexiás diák ugyanazt az eredményt, mint „normális” padszomszédja!), hanem egy eltérő gondolkodásmód is. Ugyanis az esetek többségében a diszlexia az átlagosnál kreatívabb, többdimenziós gondolkodással párosul.
Személyiségjegyek
A munkahelyi előmenetel szempontjából legfontosabb személyiségjegyekre, vagyis az új iránti nyitottságra (openness) és a gondosságra (consciousness) lényegesen kihat az olvasási nehézség:
• a nyitottságot erősítheti, míg
• a gondosságot, feladattartást gyengítheti.
Ezek természetesen csak orientációs irányok, adott egyén karaktervonásai ettől lényegesen eltérhetnek. Mindazonáltal okkal feltételezhető, hogy az olvasási nehézségnek a személyiségre – és ezzel együtt az egyén sorsára is – differenciáló hatása van. Így például angliai felmérés kimutatta, hogy középvezetők és KKV vállalatvezetők (gyakran azonosak a tulajdonossal) körében a diszlexia lényegesen gyakoribb, mint az átlag populációban.
Ám az éremnek van egy sötét oldala is: a börtönök fogvatartottjai között is jelentős az olvasási nehézségekkel küzdők aránya. A két jelenség egy lehetséges idegtudományi magyarázatával a továbbiakban szolgálok.
Az ok számos lehet
Olvasási nehézségnek számos oka lehet. Az értő szövegolvasás egyik legfejlettebb agyi tevékenységünk – az abban résztvevő agyi területek és egymásközti kapcsolataik bármelyike jelentheti a szűk keresztmetszetet. Lényeges, hogy a veleszületett adottságok talaján kialakuló viselkedést sok tényező alakíthatja. Ezek közül a legkiemelkedőbb a szülők reakciója. Az apa sérült hiúsága, a gyerekkel együtt tanuló anya rémülete és az osztályátlag miatt aggódó tanár együttesen vagy külön-külön is bármilyen intellektust képes tönkretenni. Mégis a személy érzelmi stílusa és a korai gyermekkorban kialakuló kötődési mintázat jelentősen befolyásolja a szülők (és mások) hatását.
Az emberi agy érik és magát is folyamatosan alakítja: a diszlexia eredeti oka már régen a múlté lehet, de a nehézségeket cementezik azok a stresszek, melyek a kisiskolást majd fiatal felnőttet annak idején érték. Ezeknek a stressz-hatásoknak fő forrásai
• a szülők csalódottsága, aggodalma,
• a tanár és hatására az osztálytársak,
• a gyerek (főleg ha intelligens, márpedig az olvasási nehézség és az intelligencia nem korrelálnak) saját elvárásai,
• munkahelyek.
Ez utóbbiak száma diszlexiások esetében az átlagosnál több lehet.
Veszteség elkerülése
A diszlexiás munkavállalók differenciálatlan kezelésének fő veszélye, hogy legértékesebb munkatársainkat veszthetjük el. Nem mindenki Steve Jobs – de távozását még az Apple sem tudta elviselni. Vissza is vették, inkább a céget alakították nehéz természetéhez. És a példák sora lényegében végtelen.
A példák persze nem teszik kívánatossá egy darukezelő vagy egy könyvelő kreativitását. Viszont hasznos lenne, ha szakember bevonásával, standardizált felmérő módszert használva
• interjúzó munkavállalókat szűrjük olvasási nehézségre, jövendő munkaköréhez ezt vegyük figyelembe és
• munkavállalóink ilyen irányú esetleges nehézségeit differenciáltan kezeljük.
A családi halmozódás egyértelműen kimutatható, sőt az a mód is ismétlődik, ahogy az érintett saját olvasási nehézségét hogyan dolgozza fel; vagyis tud-e, és hogyan tud a citromból limonádét csinálni.
A diszlexia – kisebb vagy nagyobb mértékben – a népesség 8 – 10 százalékát érinti (jelentős részben férfiakat), köztük a legkreatívabb személyeket is. Anélkül, hogy itt példaként hosszan sorolnánk azokat a szellemi nagyságokat, akik olvasási nehézséggel éltek, belátható, hogy a diszlexiás munkatársak személyre koncentráló, egyéni megítélése munkaadó és munkavállaló közös érdeke.
dr. Molnár István
doktorandusz az ELTE Interdiszciplináris Doktori Iskolájában
A munkahelyi előmenetel szempontjából legfontosabb személyiségjegyekre, vagyis az új iránti nyitottságra (openness) és a gondosságra (consciousness) lényegesen kihat az olvasási nehézség:• a nyitottságot erősítheti, míg
• a gondosságot, feladattartást gyengítheti.
Ezek természetesen csak orientációs irányok, adott egyén karaktervonásai ettől lényegesen eltérhetnek. Mindazonáltal okkal feltételezhető, hogy az olvasási nehézségnek a személyiségre – és ezzel együtt az egyén sorsára is – differenciáló hatása van. Így például angliai felmérés kimutatta, hogy középvezetők és KKV vállalatvezetők (gyakran azonosak a tulajdonossal) körében a diszlexia lényegesen gyakoribb, mint az átlag populációban.
Ám az éremnek van egy sötét oldala is: a börtönök fogvatartottjai között is jelentős az olvasási nehézségekkel küzdők aránya. A két jelenség egy lehetséges idegtudományi magyarázatával a továbbiakban szolgálok.
Egy történet (Sommerset Mougham után)
A derék templomszolgáról 30 év szolgálat után derül ki, hogy nem tud írni-olvasni. Botrány. Kénytelenek megválni tőle, tisztes végkielégítést fizetve neki. Feleségével bánatosan sétálnak hazafelé. Egy szivart venne, de sehol egy dohánybolt. Ötlet jön: a végkielégítésből egy trafikot rendeznek be. A forgalom szép, csakhamar jön a második üzlet, majd a harmadik. Tíz év múlva volt templomszolgánk nagy bolthálózat tulajdonosaként jelentős felvásárlásra készül. Ehhez még neki is bankkölcsön kell. Persze hogy megadják, már csak alá kell írnia a szerződést. Ő ezt két kereszttel teszi meg.
- Úr Isten, mi lett volna magából, ha még írni is tudna!
- Legfeljebb templomszolga Bethnal Greenben.
Forrás: http://austria-forum.org/
A derék templomszolgáról 30 év szolgálat után derül ki, hogy nem tud írni-olvasni. Botrány. Kénytelenek megválni tőle, tisztes végkielégítést fizetve neki. Feleségével bánatosan sétálnak hazafelé. Egy szivart venne, de sehol egy dohánybolt. Ötlet jön: a végkielégítésből egy trafikot rendeznek be. A forgalom szép, csakhamar jön a második üzlet, majd a harmadik. Tíz év múlva volt templomszolgánk nagy bolthálózat tulajdonosaként jelentős felvásárlásra készül. Ehhez még neki is bankkölcsön kell. Persze hogy megadják, már csak alá kell írnia a szerződést. Ő ezt két kereszttel teszi meg.
- Úr Isten, mi lett volna magából, ha még írni is tudna!
- Legfeljebb templomszolga Bethnal Greenben.
Forrás: http://austria-forum.org/
Az ok számos lehet
Olvasási nehézségnek számos oka lehet. Az értő szövegolvasás egyik legfejlettebb agyi tevékenységünk – az abban résztvevő agyi területek és egymásközti kapcsolataik bármelyike jelentheti a szűk keresztmetszetet. Lényeges, hogy a veleszületett adottságok talaján kialakuló viselkedést sok tényező alakíthatja. Ezek közül a legkiemelkedőbb a szülők reakciója. Az apa sérült hiúsága, a gyerekkel együtt tanuló anya rémülete és az osztályátlag miatt aggódó tanár együttesen vagy külön-külön is bármilyen intellektust képes tönkretenni. Mégis a személy érzelmi stílusa és a korai gyermekkorban kialakuló kötődési mintázat jelentősen befolyásolja a szülők (és mások) hatását.
Az emberi agy érik és magát is folyamatosan alakítja: a diszlexia eredeti oka már régen a múlté lehet, de a nehézségeket cementezik azok a stresszek, melyek a kisiskolást majd fiatal felnőttet annak idején érték. Ezeknek a stressz-hatásoknak fő forrásai
• a szülők csalódottsága, aggodalma,
• a tanár és hatására az osztálytársak,
• a gyerek (főleg ha intelligens, márpedig az olvasási nehézség és az intelligencia nem korrelálnak) saját elvárásai,
• munkahelyek.
Ez utóbbiak száma diszlexiások esetében az átlagosnál több lehet.
Veszteség elkerülése
A diszlexiás munkavállalók differenciálatlan kezelésének fő veszélye, hogy legértékesebb munkatársainkat veszthetjük el. Nem mindenki Steve Jobs – de távozását még az Apple sem tudta elviselni. Vissza is vették, inkább a céget alakították nehéz természetéhez. És a példák sora lényegében végtelen.
A példák persze nem teszik kívánatossá egy darukezelő vagy egy könyvelő kreativitását. Viszont hasznos lenne, ha szakember bevonásával, standardizált felmérő módszert használva
• interjúzó munkavállalókat szűrjük olvasási nehézségre, jövendő munkaköréhez ezt vegyük figyelembe és
• munkavállalóink ilyen irányú esetleges nehézségeit differenciáltan kezeljük.
A családi halmozódás egyértelműen kimutatható, sőt az a mód is ismétlődik, ahogy az érintett saját olvasási nehézségét hogyan dolgozza fel; vagyis tud-e, és hogyan tud a citromból limonádét csinálni.
A diszlexia – kisebb vagy nagyobb mértékben – a népesség 8 – 10 százalékát érinti (jelentős részben férfiakat), köztük a legkreatívabb személyeket is. Anélkül, hogy itt példaként hosszan sorolnánk azokat a szellemi nagyságokat, akik olvasási nehézséggel éltek, belátható, hogy a diszlexiás munkatársak személyre koncentráló, egyéni megítélése munkaadó és munkavállaló közös érdeke.
dr. Molnár István
doktorandusz az ELTE Interdiszciplináris Doktori Iskolájában
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?