A Google vezér szerint csak akkor lehet "áttörés", ha a dolgozók bejárnak az irodába
Sergey Brin, a Google társalapítója arra ösztönzi az alkalmazottakat, hogy minden hétköznap menjenek be az irodába. Úgy véli, csak úgy érhetnék el a kitűzött célokat, ha az alkalmazottak keményebben dolgoznának - lehetőleg heti 60 órában -, és többet lennének jelen fizikailag - írja a nytimes.com.

Brin azt sugallja, hogy a Google gyorsabban elérhetné az AGI-t (Artificial General Intelligence) – vagyis egy olyan mesterséges intelligenciát, amely emberi szintű gondolkodásra és problémamegoldásra képes –, ha a dolgozók többet lennének bent az irodában és hatékonyabban dolgoznának. A Google "vissza az irodába" programja hivatalosan heti legalább három nap irodai munkát ír elő.
„Javaslom, hogy minden hétköznap legyünk az irodában” - olvasható a vezető egy szerda este küldött belső üzenetében, amelyről a The New York Times is tudomást szerzett.
Sergey Brin hozzátette, hogy heti 60 óra munka eredményezi a legmagasabb fokú termelékenységet, vagyis a 60 órás munkahét az, ami optimális ahhoz, hogy a dolgozók a legjobban teljesítsenek. Az üzenet kifejezetten azoknak a dolgozóknak szólt, akik a Gemini projekten dolgoznak, amely a Google mesterséges intelligencia (AI) modelljeinek és alkalmazásainak fejlesztését jelenti. Brin szerint, akik kevesebb mint 60 órát dolgoznak, nemcsak kevésbé produktívak, hanem negatívan befolyásolják a többieket is.
Mindez azt is sugallja, hogy Brin komolyan hisz abban, hogy a Google képes lehet elérni az A.G.I. áttörést, de intenzívebb erőfeszítéseket kell tennie, hogy sikeresen versenyezzen ezen a területen.
Több vállalat rendelte vissza az alkalmazottakat teljes munkaidőben az irodába a termelékenység javítása érdekében. Szeptemberben az Amazon közölte, hogy vállalati alkalmazottainak 2025-től heti öt napot kell visszatérniük az irodába. Az AT&T, a JPMorgan Chase és a Goldman Sachs szintén megváltoztatta a hibrid munkapolitikáját.
Nem kertelt a vezérigazgató: akinek az irodai munka nem tetszik, mehet amerre akar
kép: freepik
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A hibrid munkavégzés kulcsfontosságú tényező a nemek közötti egyenlőség felgyorsításában, és a nők karrierfejlődésének támogatásában. A... Teljes cikk
Hogyan vezethető be egy 180 fős magyar kkv-nál a rugalmas munkavégzés? Milyen az ideális szakmai gyakorlat? Csak két példa az utóbbi években a HR... Teljes cikk
A JPMorgan Chase amerikai nagybank vezetése határozottan ragaszkodik az irodai visszatéréshez, és nem nézi jó szemmel a munkavállalók tiltakozását.... Teljes cikk
- Hol a lendület? - gyorsabb tempót várnak el a vezetők az irodai visszatérés után 2 hónapja
- A home office stigmájának eltörlése: a hibrid és a távmunka előnyei 2 hónapja
- "Az számít, amit elérsz, nem az, hogy honnan dolgozol" - így megy ez a Revolutnál 2 hónapja
- Google Ads kampány indítása – Útmutató a sikeres hirdetésekhez 2 hónapja
- Nem kertelt a vezérigazgató: akinek az irodai munka nem tetszik, mehet amerre akar 3 hónapja
- Home office hatása a digitális munkakörökre 3 hónapja
- Építési és Közlekedési Minisztérium: továbbra sincs home office a MÁV-csoportnál 3 hónapja
- A home office egy olyan generációt hoz létre, amely "nem végez rendes munkát" - van benne valami? 4 hónapja
- Túl sok a home office? Így motiválhatjuk a munkatársakat az iroda használatára 4 hónapja
- 2024: Túlszabályozottság és visszarendeződési próbálkozások a munkaerőpiacon 4 hónapja
- A hirdetések is fontos részét képezik a marketingünknek 5 hónapja