kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Ne csak Nyugatra, hanem Keletre is el tudjuk adni az áruinkat




A néhány nappal ezelőtti kínai látogatását értékelve Orbán Viktor kifejtette: a következő néhány évtizedben Kína világgazdasági szerepe jelentősen meg fog nőni. A pekingi tanácskozásra a következő két-három évtized világgazdasági növekedésében potenciálisan szerepet játszó országokat hívták meg, amelyek között Magyarország is ott van, ami "remek hír" - hangsúlyozta, hozzátéve: a magyaroknak azért könnyebb ma a helyzetük, mint korábban, mert az ország pénzügyei rendben vannak.

A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a magyar áruk korlátozás nélkül juthassanak el a kínai piacra. Ebben szerinte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és tárcája "fantasztikus munkát végzett", Magyarország ugyanis előkelő helyen van a kínai exportengedélyeket tekintve. "Nekünk, magyaroknak az a legfontosabb, hogy ne csak Nyugatra, hanem Keletre is el tudjuk adni az áruinkat. Mi akkor vagyunk biztonságban, ha túlkereslet van a magyar mezőgazdasági termékekre" - emelte ki.

A Magyarországon lévő nagy kínai "zászlóshajókra" példaként említette a Bank of China regionális központját, a Huawei áruelosztó központját és Kína regionális turisztikai hivatalát.

Arra a kérdésre, hogy a kínai vagy a brüsszeli tárgyalásain derűsebb-e a hangulat, a miniszterelnök úgy reagált: a kínaiak derűsebbek, mert míg ott a filozófiai gondolkodás középpontjában a harmóniára törekvés áll, addig a nyugati politikában a szabadságra törekvés, utóbbi pedig "mindig konfliktus", hiszen az európai politika folyamatosan "a szabadságot veszélyeztető jelenségekkel szembeni alarmírozott állapotban van".

Összegzése szerint hangulatilag könnyebb Kínában, de intellektuálisan nehezebb, a kínainak ugyanis "mértani pontossággal ismerik a saját érdekeiket", amelyekből egy jottányit sem engednek.

MTI
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A Kelet harmonikusabb Orbánnak
2. oldal - Ne csak Nyugatra, hanem Keletre is el tudjuk adni az áruinkat
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban

A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete és annak változása az előző év azonos időszakához képest néhány kiemelt csoportban. Teljes cikk

A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon

A 2025. január–márciusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 14 ezer fővel, 213 ezer főre, míg a ráta értéke... Teljes cikk

A magyarok foglalkoztatási rátájának változása az előző évhez képest

2024 IV. negyedévében a foglalkoztatás és annak változása is jelentős területi különbségeket mutatott - közölte a KSH. Teljes cikk