A kirúgások sebessége mindig állandó
Az elmúlt hetekben több tucat magas beosztású köztisztviselőnek kellett új állás után néznie. A kormányváltás után a Fidesz gyakorlatilag ugyanazt csinálta, mint nyolc évvel ezelőtt az MSZP. Akit tudott és akart, azt kirúgott.
Deutsch Tamás például azt mondta, hogy bosszúhadjárat és B-listázás folyik a közigazgatásban, Pokorni Zoltán pártelnök a leszámolásokról híres történelmi eseményhez, Szent Bertalan éjszakájához hasonlította az új kormány személyzeti döntéseit, Szájer József pedig úgy fogalmazott, Magyarországon csak a repülőtérről repülnek többen, mint a külügyből.
Nyolc éve a lefejezéseket, akárcsak a 2010-es hatalomváltáskor, gyorsan lezongorázták. A legfürgébb kétségtelenül Lamperth Mónika volt, akinek miniszteri kinevezésén még szinte meg sem száradt a pecsét, de máris kirúgta Orbán Péter országos főkapitányt.
Orbán Péter: Pintér Sándor kinevezte, Lamperth Mónika leváltotta
A leváltási hullám hetek alatt végigsöpört az állami szférában. Százak kerültek rendelkezési állományba, diplomatákat, nagyköveteket mentettek fel, a nagy állami cégek, bankok vezetőinek szinte egytől-egyig felmondtak, a bizalomvesztést pedig sokszor még az osztályvezetői szinteken is megérezték.
A nagy lelépések
Hogy pontosan mennyibe került 2002-ben a teljes személycsere arról nincs pontos adat, de egyes források szerint csak az állami vállalatoknál több mint félmilliárd forint lelépési pénzt kellett kifizetni, ami mai áron számolva legalább 720 millió forint.
A végkielégítések és menedzserszerződések sokkolták az akkori miniszterelnököt, Medgyessy Pétert is, aki arra utasította a szaktárcákat: az ÁPV Rt.-vel közösen dolgozzanak ki olyan szabályozást, amely korlátozza a végkielégítések mértékét.
A szocialisták többször a Fidesz szemére vetették, hogy 1994-ben volt egy kormányhatározat, amely korlátozta az állami szférában a végkielégítések mértékét, de ezt Orbán Viktor 2001-ben hatályon kívül helyezte, és emiatt születhettek olyan menedzserszerződések, amelyek alapján a költségvetés kénytelen volt horribilis összegeket kifizetni.
Új szelek, régi hagyományok
Orbán Viktor második miniszterelnöki esküje után gyakorlatilag megtörtént ugyanaz, mint nyolc éve. A kirúgások sebessége pont olyan gyors volt, mint Medgyessy idején. Hetek alatt tucatnyi fontos poszton történt azonnali változás.
Miközben a média júniusban futószalagon szállította a lefejezéssel kapcsolatos híreket, az MSZP csendben tudomásul vette, hogy emberei sorra hullnak ki a fontos posztokról.
Igaz, született egy nyilatkozat, amely biztosítja a közvéleményt arról, hogy a párt fellép a politikai tisztogatás ellen.
Az erre a célra július 1-jén létrehozott jogsegélyszolgálatnál azt mondták, már 20 fölött van azoknak a panaszosoknak a száma, akiket a gyanú szerint nem az alkalmatlanságuk miatt büntet a hatalom. Ők zömében a kormányzati szférában dolgoznak vagy dolgoztak. Azért a jelen idő, mert sokaknak még van munkahelye, igaz, feladatot már nem kapnak, csak ülnek egy irodában és várják, hogy lejárjon a munkaidő.
A tapasztalatok szerint bizonyos posztok betöltésénél a szakértelem és a rátermettség nem feltétlenül elegendő. A lojalitás mindennél fontosabb. Így volt ez 40 éve, 8 éve, és így megy ez most is.
A Political Capital elemzője szerint nincs semmi meglepő abban, hogy bizonyos helyeken cserélik a névtáblákat. Juhász Attila az fn.hu-nak azt mondta, hogy általában két dolog mozgatja ilyenkor a személyzeti politikát. Az egyik, hogy kell a hely azoknak a pártközeli embereknek, akik a nehéz időkben is kitartottak, a másik pedig a bizalom.
Ez az elv tőlünk nyugatabbra sem ismeretlen. Ausztria, Németország is a nagy lefejezések színtere, ha a választók új erőnek adnak bizalmat. Juhász Attila szerint, ami újdonság és eddig szokatlan, hogy most a Fidesz a 2/3 birtokában olyan független intézményekben is bebetonozza a saját emberit, ahol eddig ez aligha volt lehetséges. Ilyen az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Média Hatóság vagy az Alkotmánybíróság, így ha 4 év múlva esetleg kihunyna a forradalmi láng, akkor is a fontos posztokon még maradnak a lojális döntéshozók.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A hazai munkaerőpiac látszólag megnyugodott: a dolgozói fluktuáció országos szinten csökken, a vállalatok mégis egyre nagyobb kihívásokkal néznek... Teljes cikk
Egy friss felmérés szerint a HR és az értékesítési vezetők cserélődtek leggyakrabban az utóbbi egy évben. Teljes cikk
Tavaly mintegy 19 ezer munkahely szűnt meg a német autóiparban az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég friss elemzése szerint: 2024 végén még... Teljes cikk
- Színlelt munkavégzés miatt bocsátott el több mint egy tucat alkalmazottat a bank 1 éve
- Az esküvője napján írta meg neki a főnöke, hogy ki van rúgva 1 éve
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 éve
- Köztisztviselői bértábla 2024 1 éve
- Kirúgták az IKEA-ügyfélszolgálatost, aki egy blokkon szidta az egyik vásárlót 2 éve
- Vasvillával állt bosszút főnökén egy kaposvári férfi, amiért kirúgták 2 éve
- Közszolgák tüntettek Bukarestben, béremelést követelnek 2 éve
- Így vezetnek további felmondásokhoz a csoportos elbocsátások 2 éve
- Embertelen erőforrások - kegyetlen képességteszt túszdrámával 2 éve
- Parlamenti vitanapot szervezne a Jobbik az alacsony bérek miatt 2 éve
- Kirúgták a tanárt az OnlyFans miatt. 6 hónap alatt megkereste az éves fizetését 2 éve