A mostani óvodások ötöde ma még nem létező munkakört fog betölteni
A Fiatal Vállalkozók Hete zárónapjának tematikája kiemelten a fiatal generáció karrierépítési lehetőségeire fókuszált. Az egyik kerekasztal-beszélgetésen a többi között elhangzott, hogy jelenleg a munkavállalók mintegy 40%-a szívesen váltana munkahelyet, viszont közel kétharmaduk nem rendelkezik megfelelő szintű önismerettel, amely szükséges lenne ahhoz, hogy a saját maguk számára ideális karrierutat bejárják.
Marosi László, a SkillX Technologies Zrt. alapító-vezérigazgatója a téma kapcsán elmondta, hogy a jelenlegi óvodáskorúak ötöde, ma még ismeretlen munkakört fog betölteni, illetve egy általuk végzett felmérésből az derül ki, hogy az aktív munkavállalók 60%-a nem igazán tudja miben jó, milyen típusú munkára alkalmas. Ezzel szemben a dolgozók akár 40%-a váltana szívesen munkahelyet. Szerinte ahhoz, hogy valaki sikeres legyen sok kudarcot kell átélnie, önismeretre és önfejlesztésre van szükség.
Dr. Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője hozzátette, hogy hazánkban kevesebben mernek vállalkozóvá válni, mint más EU országokban, így érdemes ezen a téren is edukálni a fiatalokat.
Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg a technológiai ismeretek ugyanannyira előfeltételei a szakmai előmenetelnek már szinte bármilyen területen, mint amennyire az angol nyelv ismerete. Az ügyvezető igazgató szerint akkor lehet valaki igazán sikeres a munkaerőpiacon, ha olyan dolgot csinál, amit kevesen, vagy pedig legyen a legjobb abban, amivel foglalkozik.
Virág Viktor, a MADS iskolaszövetkezet alapítójarengeteg munkavállalót felvételi interjúztatott már, ezek alapján úgy látja, hogy a jelöltek az esetek túlnyomó többségében nem tudják megfogalmazni, hogy mi számukra az álommunka, arról viszont van elképzelésük, hogy mi számukra az álomfizetés. Szerinte a sikerhez kitartás és önismeret szükséges, illetve a munka eredményes elvégzéséhez ma már mintegy 85%-ban ún. soft skillekre van szükség.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

