kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Megoldási lehetőségek

images




Egyre többen ismerik fel ismerik fel az MMK-sok alkalmazásának előnyeit. Munkáltatói vélemények szerint gyakran előnyösebb is a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, ugyanis sok esetben figyelmesebben és pontosabban végzik el a rájuk bízott feladatokat, és a monotonitást is jobban viselik. Továbbá a bizonyítási vágy miatt sokkal nagyobb motivációval rendelkezhetnek, mint ép társaik.

„A megváltozott munkaképességűek alkalmazása mellett szóló érvek között a leggyakoribb, hogy a rehabilitációs foglalkoztatáshoz szükséges beruházás és akkreditáció egyszeri költsége, valamint a megváltozott munkaképességűek után igénybe vehető adókedvezmény összességében kedvezőbb lehet a vállalkozások számára, mint az évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás" - magyarázza Csákvári Róbert, a százszázalékos magyar tulajdonban lévő Work Force Kft. ügyvezető-tulajdonosa a megváltozott munkaképességű foglalkoztatását illetően.

A „bátorság” és az információ segíthetnének abban, hogy még több cég legyen, akik MMK-sokat alkalmaznak. A munkaerő kölcsönzéssel és közvetítéssel is foglalkozó Work Force Kft. például több mint 50 ezer fős saját adatbázisában több mint 1000 megváltozott munkaképességű munkavállalót tart nyilván, és ajánl az erre igényt tartó munkáltatóknak. Nemrég egy olyan új munkahelyet is létrehoztak, ahol 46 megváltozott munkaképességű dolgozónak adnak munkát, akik váltott műszakban, jellemzően call center operátor pozícióban dolgoznak. A tervek szerint a jövőben kialakítanak egy olyan raktárrészt is, ahol egyszerűbbnek mondható, csomagolási munkákat is el tudnak majd látni az alkalmazottak. A Work Force ehhez egy könnyen megközelíthető helyszínt talált Zuglóban, amelyet teljesen akadálymentesítetté tettek.

A munkaerőhiány csökkentésének a szabályozói környezet további kedvező változása - Kósa Lajos, országgyűlési képviselő a napokban nyújtott be törvénymódosító javaslatot, amely a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozására teremtene lehetőséget - és a vállalkozások nyitottsága, bátorsága egyaránt előfeltétele. A tervezett új szövetkezetek a munkaerőpiacon még aktív időskorúak számára foglalkoztatást, munkaerő piaci reaktiválást biztosítanak, járulékos kedvezményekkel. Ezzel egyre több lehet az idősebb MMK-s munkavállaló is.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének 2011-es átalakításakor összesen 870.000, 2015-ben pedig 405.000 fő részesült ellátásban. A csökkenés oka, hogy a kormány inkább a foglalkoztatást kívánja növelni. A rehabilitációs hatóságokkal együttműködő MMK-sok száma országosan meghaladja az 52.000-et, és a korábbi évek adatai alapján több mint 30 ezren rehabilitációs célú munkaközvetítésnek köszönhetően tudtak elhelyezkedni. Különféle járulékkedvezmények, a foglalkoztatást elősegítő támogatások, illetve a cégek számára megspórolható rehabilitációs hozzájárulás mozdíthatja elő a megváltozott munkaképességű emberek iránti keresletet. Ugyanis amennyiben egy 25 fősnél nagyobb létszámmal működő vállalat a teljes munkaerő állományának legalább 5 százalékát MMK-s munkatárssal biztosítja, úgy nem kell befizetnie a rehabilitációs hozzájárulást. A közfoglalkoztatással és akkreditált foglalkoztatók támogatásával állami foglalkoztatáspolitikai eszközök és programok is segítik az egészségkárosodott emberek foglalkoztatását. Előrelépést jelentett a rehabilitációs kártya 2012-es bevezetése is, amely a szociális hozzájárulási adó mentességét biztosítja két éven át.

Az elmúlt években Európai Uniós támogatás is jelentősen hozzájárult a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének elősegítéséhez. A TÁMOP 1.1.1 projekt eredményeként országosan kb. 12.000 fő után vettek igénybe valamilyen típusú munkáltatói támogatást. Bár a program 2013-ban lezárult, még a befejezést követő 180. nap után is munkaviszonyban állt közel 3.200 fő.

A gazdasági racionalitáson túl természetesen a vállalati felelősségvállalás egyik alapvető szintje is lenne a megváltozott munkaképességűek alkalmazása, ebben is van még mit fejlődnie a hazai vállalkozásoknak.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A munkaerőhiány újabb csökkentési lehetősége?
2. oldal - Megoldási lehetőségek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt

Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk

Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál

Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk

2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk