kapubanner for mobile

A szakértők egyetértenek a négynapos munkahét bevezetésével

Online kerekasztal-beszélgetést tartottak a négynapos munkahét bevezetésének előnyeiről és hátrányairól.

A szakértők egyetértenek a négynapos munkahét bevezetésével-

A négynapos munkahét bevezetése szükséges lehet, ezt egyre több szempont indokolhatja, bár ágazatonként eltérően valósulhat meg - vélték szakértők a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Munkaügyi Szakosztályának A négynapos munkahét vizsgálata címmel szervezett online kerekasztal-beszélgetésén, csütörtökön Budapesten.

Antal Miklós humánökológus, az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportjának vezetője arról beszélt, hogy a munkaidő csökkentése szükséges, viszont önmagában nem elégséges az alacsonyabb klímakockázat érdekében. Kifejtette: a közgazdaságtan eddig a hangsúlyt a technológia változtatására tette, ennek hatékonyságát azonban az adatsorok nem igazolják. Ezért vizsgálják, hogy lehetséges-e abban gondolkodni, hogy a fogyasztást ne növeljék a végtelenségig, mert ez rizikócsökkentési stratégia lehet. Véleménye szerint sok szempont indokolhatja a négynapos munkahét bevezetését, mivel politikai kérdés is, eltérés lesz a bevezetésében az ágazatok között. Arra a felvetésre, hogy a GDP-re milyen hatása lenne, azt mondta: a produktivitás változását nehéz megbecsülni, a GDP jóléti indikátorként nem alkalmazható.

Meszmann Tibor, a Közép-európai Munkaügyi Tanulmányi Intézet (Central European Labour Studies Institute -CELSI) kutatója jelezte: a négynapos munkahét bevezetéséről Magyarországon kevés a tapasztalat. A munkaidő nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális kérdés is. Magyarországon és a régióban a dolgozóknak kevés hatásuk van a munkaidő hosszára és beosztására, hiányzik az adatmonitorozás - jegyezte meg. Változtatásra ugyanakkor szükség van - vélekedett.

Király Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense elmondta: a négynapos munkahét témája előtérbe került azzal, hogy a digitalizáció és a home office megjelent a legtöbb helyen, ami felgyorsította a munkaszervezés átalakulását. Ugyanakkor szerinte rugalmasan kell kezelni a kérdést. Ismertette, hogy a statisztikák szerint 2021-ben 322 milliárd dollár volt a kiégés gazdasági hatásainak költsége az Egyesült Államokban, és a mentális betegségek, valamint a növekvő mértékű kiégés 2030-ra 16 ezer milliárd dollár költséget jelent majd. Az EU-ban a gazdaságnak 617 milliárd euró volt a stresszből adódó költsége 2014-ben - tette hozzá. Komolyan kell mérlegelni ezért a több szabadidő lehetőségét nyújtó négynapos munkahét bevezetését - mutatott rá.

Pentz Thomas, a pécsi szoftverfejlesztő Cubicfox Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy bevezették a négynapos munkahetet kísérleti jelleggel, ami heti 4 napon napi 9 óra munkaidőt jelent. A tapasztalatok alapján szeretnék megtartani, mert jól működik, bár a törvényi előírások miatt nehéz volt a "hivatalos" megvalósítása. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint azoknál a cégeknél működik ez az újítás, ahol elsősorban szellemi munkát végeznek. Az ipar jelentősen megváltozott, a rezsiköltségek jelentős növekedése miatt sokan gondolkodnak rövidebb nyitvatartásban - mondta. Felvetette, hogy vizsgálni kell, a négynapos munkahétnek milyen hatása van a nyugdíjra, valamint azt, hogy jár-e bércsökkenéssel, sok kérdés nincs szabályozva jelenleg.

 

MTI

fotó: unsplash

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek a világ legboldogabb országai

A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk

Work-life balance

Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk

Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt

A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk