Adhat-e a munkáltató BUBI-bérletet?
Nem lesz adható cafeteriában a fővárosi kerékpáros bérlet, de elszámolhatják a cégek, és azon is gondolkodik a BKK, hogy kedvezményekkel adhatják majd dolgozóiknak. Az is látszik, hogy MOL BUBI hálózat nem elsősorban a munkahelyre kerékpározást szolgálja.
Megtudtuk, hogy lesznek cégek számára kidolgozott csomagajánlatok, vagyis olyan BUBI-bérletek, amelyek a dolgozóknak adhatók. A BKK tervezi a féléves, illetve éves MOL BUBI bérletek darabszámához kötött százalékos kedvezmény bevezetését, melynek kidolgozása folyamatban van. Várjuk, hogy a részletekről hamarosan olvashassunk a http://molbubi.bkk.hu-n.
Hogyan számoljuk el?
Nem merészség azt állítani, hogy a BUBI gazdasági-foglalkoztatási beágyazása kezdeti lépéseinél tart. "Amíg nem szerepel az adótörvényben nevesítve béren kívüli juttatásként a MOL BUBI vagy az erre a felhasználási körre vonatkozó kedvezmény meghatározása, ahogy például a Széchenyi-kártya, helyi bérlet vagy az Erzsébet-utalvány, addig nem adható ez a juttatás 35,7 százalékos közteherrel"- mondta el Fata László, a Cafeteria Trend Kft vezetője. Ennek ellenére felkínálhatja a munkáltató a cafeteria rendszerében, de 51,17 százlékos közterhet kell fizetnie utána. Így egy dolgozó 10 ezer Ft-os éves BUBI-bérlete - tegyük fel, hogy lesz ilyen árkategória - 15 117 Ft-jába kerül majd a cégnek. Fata szerint még így is jobban megéri ez a megoldás, mint ha bérként fizetné ki a munkáltató ennek az árát, ami után általánosan 96 százaléknyi adót fizet összesen a munkavállaló és a munkáltató. Sokkal kedvezőbb volna, ha ez a juttatási lehetőség is adómentesen vagy 35,7 százalékos kedvező adóteherrel szerepelne a személyi jövedelemadóról szóló törvényben, mint mondjuk a helyi bérlet, SZÉP-kártya. Erről azonban lapunknak nincs tudomása, a BKK sem helyezte kilátásba lapunknak küldött válaszában.
Fata László szerint a cafeteria körén kívül maradva, az elszámolás tekintetében nem mindegy, hogy milyen tevékenységet lát el a leendő BUBI-bérletes munkavállaló, azaz nem mindegy, hogyan hasznosul ez a bérlet. Gyakoribb esetnek tekinthető, ha pluszjuttatásként adják, ekkor a törvényi feltételeket betartva 51,17 százalékot adózik érte a munkáltató és elszámolhatja költségként is, de az a ritka eset is előállhat, hogy például egy díjbeszedő munkavégzését, mobilitását segítik ezzel, ekkor a vállalkozás tevékenységhez kapcsolódó költségként számolható el.
Metro, büró, meló
A változás előnyeit érezhetik majd a munkájukat intézők is. Értékelni kell az esélyt, hogy a budapesti dugóból félreállva az autóval vagy leugorva a BKV-járatról biciklire lehet váltani, ami megmenthet egy komolyabb késéstől. A munkaügyeiket a Belvároson belül intézők osztatlan lelkesedése is érthető. Az is lehetséges, hogy az 1100 kerékpárral és 76 gyűjtőállomással induló hálózat csak a Belváros területén működtethető hatékonyan, de ezzel az is eldőlt, hogy a MOL BUBI jelen állapotában nem serkenti jelentősen a biciklis munkába járást. Ennek a tudatos városfejlesztés hiánya miatt is akadályai vannak. A főváros vezetésének az elmúlt negyed század alatt nem jött össze olyan P+R parkolók építése, ahol a külső kerületekben, agglomerációban lakó autóval közlekedők letehetnék járműveiket és közösségi közlekedésre, buszra, villamosra, metróra, vagy éppen biciklire válthatnának. A BUBI tervezésekor fő szempont volt, hogy az állomások pár száz méterre legyenek egymástól, ami viszont nem teszi lehetővé a mostaninál nagyobb terület lefedését. Így gyűjtőállomás nélkül maradtak a főváros külső kerületeiben lakó közösségi közlekedést használó munkába járók is.
Metró és meló összefüggését talán senkinek nem kell magyarázni, közlekedésszervezés (és városmarketing) vonatkozásában is érthetetlen, hogy miért nem helyeztek el az új 4-es metró megállói mellé egy-egy kerékpárgyűjtő pontot. A BUBI hálózat térképen sűrű foltként egybeolvadó pesti Belvárost látunk, míg kimaradnak teljes városrészek, például Dél-Budán az irodaházak sorát felvonultató, kerékpárúttal ellátott Szerémi és a vele párhuzamos Budafoki út. A Népligettől, mint busz-metró-villamos közlekedési csomóponttól indulva egészen az Árpád hídig számos irodaház, munkahely van, de a Róbert Károly-Hungária vonalon egy kerékpáros gyűjtőállomás sincs, közelében is csak egyre futotta a Széchenyi fürdőnél. Még sorolhatnánk a példákat, de az is igaz, hogy a BKK újabb gyűjtőpontokat tervez, ám ezek számáról és kiépítésük időpontjáról nincs biztos információnk.
A motorizáció szerelmesei
A BUBI évi 250 milliós működési költségből 112 milliót álló főtámogató MOL és a BKK hosszú távú érdekeit sem lehet figyelmen kívül hagyni. Miközben előbbi áldoz a környezettudatosság oltárán, közel sem abból él, de ezzel a közlekedési központ sem vádolható meg. Sarkosan fogalmazva mindketten ellenérdekeltek abban, hogy Budapest virágzó biciklis város legyen, de minimum hasznos, ha az ügyön tartják a kezüket. Feltesszük, hogy az üzemanyagot értékesítő MOL érdekei azt diktálják, hogy túl sok munkába igyekvő fővárosi autós ne váltson kerékpárra, a BKK pedig annak örül, ha biciklinyereg helyett a főváros gépjárművein törik magukat a munkába járók. Eközben a BUBI-t használó turistákból és a Belvároson belül ügyeiket kerekezve intézőkből hasznot kovácsolhat a páros - ami lehet, hogy hosszú távon bejön, de úgy tudjuk, hogy 70 milliós bevétele mellett a BUBI 50 milliós éves veszteséget termel majd Budapestnek. A MOL különben sem járhat rosszul a BUBI-val, mert nem észveszejtő összegért megkapta a főváros egyik legértékesebb reklámfelületét. Az is látható volt, hogy ha nem is szándékosan, de a hálózattal sokat tesznek a belvárosi kerékpárkölcsönző cégek elsorvasztásáért, melyek olyan erős konkurenciát kaptak, amivel nem tudnak versenyezni, mivel a BUBI kerékpárjait nem kell visszavinni rendeltetési helyükre, elég otthagyni őket egy másik állomáson. A biciklikölcsönzők abban bízhatnak, hogy a BKK tovább húzza a bringás hálózat indítását, hasonlóan az utastájékoztató táblák beüzemeléséhez, és akkor lehet még egy szép nyaruk.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
Az év utolsó heteiben mindig fókuszba kerül a juttatási rendszer. Ilyenkor dől el, mennyire működött jól egész évben. A HR Portálnak a Niveus... Teljes cikk
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hete
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hete
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 1 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 1 hónapja
- Cafeteria 2026 2 hónapja
- Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben? 2 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 2 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 2 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 3 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 3 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 3 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig