Ahol garantálják az első állásinterjút
A frissdiplomások és a munkaadók egymásra találást segítő programot indított el a PResston PR Kft. és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, írja a Világgazdaság. A programban résztvevő diákoknak garantálják az első interjú lehetőségét, amit a programhoz csatlakozó cégeknél tehetnek meg.
A „Smart Interviews” nevet viselő program célja, hogy elméleti és gyakorlati ismeretet, tapasztalatot adjon a hallgatóknak a munkaerőpiacra való magabiztos belépéshez. A programban garantálják az első állásinterjú lehetőségét. Az interjúra szakképzett és tapasztalt trénerek készítik fel majd a hallgatókat. A képzés során angol nyelven is biztosítják a felkészülési lehetőséget.
A programhoz eddig már több cég csatlakozott: az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt., az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft., a Produkteam Kft. és az Uzsoki Utcai Kórház képviselői részt is vettek a mai programindító sajtótájékoztatón. A cégek úgy profitálhatnak a programban való részvételből, hogy cég-specifikusan felkészített hallgatókat kapnak majd az állásinterjúkra.
A program összecseng a kormány pályakezdőket támogató Munkahelyvédelmi Akciótervével is, amelynek köszönhetően a 25 év alattiak esetében a fizetendő közterhek jelentősen csökkentek, amelyek szintén kedvező helyzetet teremt az őket foglalkoztató vállalatok számára.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?