Alkotmányellenes a szabadság számítási módja?

Miről is szól a vitatott passzus?

A biztos az Mt. 115. § (2) bek. e) pontját tartja alkotmányjogilag aggályosnak. Ez alapján munkában töltött időnek minősül az évi legfeljebb 30 napos keresőképtelenség. Ebből visszakövetkeztethető, hogy az ezen túli napok már nem számítanak munkában töltött időnek, következésképp adott évben a keresőképtelen állapot (például táppénz) 31. napjától annak megszűnéséig a munkavállaló nem „gyűjt” rendes szabadságot.

Az ombudsmani jelentés hátterében a korábbi és a hatályos Mt., az Alaptörvény (XVII. cikk (4) bek: „minden munkavállalónak joga van (…) éves fizetett szabadsághoz”), valamint az uniós jog és a gyakorlat áll. Nézete szerint a régi Mt. szabadsággal kapcsolatos rendelkezései összeférhetők voltak az uniós gyakorlattal, míg a hatályos Mt. nem csupán annak, de az Alaptörvénynek sem felel meg maradéktalanul.

Az alapjogi biztos egyebek mellett kiemelte a 2003/88/EK irányelvet, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 132. sz. egyezményében foglaltakat, valamint több uniós bírósági döntést. Ezek alapján szerinte aggályos, hogy a „hatályos Mt. alapján előállhat az a helyzet, hogy a huzamosabb ideig keresőképtelen munkavállaló fizetett szabadságának mértéke évi 20 nap alá csökkenhet.”

A lehetséges változások

Amennyiben az Alkotmánybíróság a rendelkezést alkotmányellenesnek találja, ez több jelentős változással járhat (értesülésünk szerint a nemzetgazdasági miniszter ettől függetlenül 2015-re az Mt. részleges felülvizsgálatát ígéri):

Mivel a keresőképtelenség teljes tartama munkában töltött időszaknak fog számítani, az ombudsmani vizsgálódás a végkielégítés és felmondási idő számításánál is jelentőséggel bírhat. Ugyanakkor leegyszerűsödik a szabadságszámítás módja. Egy egyszerű példa: az adott év felében táppénzen lévő munkavállalónak most 7 hónap, míg az esetleges jövőbeni szabályozásnak köszönhetően teljes 12 hónap után jár fizetett szabadság (évi 20 nap alaptartamra vetítve idén 12, míg a jövőben mind a 20 nap jár a munkavállalónak).

Más olvasatban ez azt is jelenti, hogy ugyanazért az anyagi ráfordításért a munkáltató némileg kevesebb munkával töltött óraszámot várhat munkavállalójától, aki ráadásul betegszabadság esetén kevésbé motivált a gyógyulásra. Másszóval a 30 napnál hosszabb táppénzre menő munkavállaló számára ugyanannyi szabadságot kell biztosítania a munkáltatónak, mint annak, aki egész évben dolgozott, s csak ritkán, vagy egyáltalán nem volt betegszabadságon.

Amennyiben a munkáltató úgy véli (márpedig gyanakvása fokozódni fog az új szabályozással), hogy munkavállalója az indokoltnál többet van táppénzen, az OEP-től kérelmezheti annak kivizsgálását, valóban keresőképtelen-e alkalmazottja. Nem lenne meglepő, ha e kérelmek – a díjköteles mivolt dacára – a jövőben érezhetően megszaporodnának.

Ami elgondolkodtatja a munkajogászt

- Az újraszabályozással eltűnik az elméleti dilemma, hogy a táppénz 31. napjától visszamenőleg is elvész a szabadságigény, vagy csak másnaptól áll meg az „óra”;
- nem biztos, hogy az uniós gyakorlatban is a honihoz hasonló magas kulccsal jár a pénzbeli ellátás a betegség tartamára (azaz a munkavállaló semmiképp nem nélkülöz, innentől kezdve talán mégis kibírható, ha egy hosszabb táppénz nem szabadságszerző idő);
- felmerül a kérdés: maradt-e még értelme a kivételszabályoknak, nem egyszerűbb-e a főszabályt rögzíteni, hiszen a hosszabb szülési szabadságon, illetve katonai szolgálaton túl szinte semmi gyakoribb kivétel nem maradt;
- bár extrém, de azért dermesztő az életkép, amikor adott munkavállaló 11 hónapos táppénz után, november végén megjelenik, hogy ő akkor most év végéig rendes szabadságát venné ki, majd januárban jön (talán)…

Összegezve

Az éves szabadság az ombudsman szerint azonos mértékben jár minden munkavállalónak, függetlenül attól, hogy az évnek mekkora hányadát tölti ténylegesen munkával, avagy keresőképtelen állományban. Álláspontját egyebek mellett az uniós joggyakorlatra alapozza, ahol a bíróság kimondta: „E jog (ti. a fizetett szabadság) nem sérülhet akkor sem, ha a munkavállaló megfelelően igazolt betegszabadságon van akár betegség, akár (…) baleset következtében”. „E jog keletkezését a tagállamok nem köthetik feltételhez, magát a létrejöttét pedig nem zárhatják ki.”

Zárszóként persze idekívánkozik: különböző eseteket egyenlően kezelni éppoly diszkriminatív lehet, mint hasonlóakat eltérően. Az ezekkel kapcsolatos fejtegetések azonban jócskán túlmutatnak jelen írás keretein…

Dr. Göndös Gábor,
ügyvéd, munkajogász