Átképzésekkel segítenek a kéményseprőhiányon
Három év óta nincs kéményseprő szak egyetlen hazai szakiskolában sem, a hiányt ezért átképzésekkel pótolják. Jelenleg Tolna megyében 11 betanított munkás vár arra, hogy kéményseprő lehessen - írja a Magyar Nemzet.
Meglehetősen szervezetlen a magyar kéményseprőképzés: legutoljára három éve vállalta a főváros egyik szakmunkásképzője, hogy ilyen képzést indít. "Ennek azonban már három éve" - mondta a Tolna megyei internetes oldalnak Huszár Tibor, a Caminus Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezetője. A felmerülő hiányt ezért úgy oldják meg, hogy három hónapra felvesznek olyan fiatalokat, akiknek van valamilyen szakvizsgájuk, például kőművesek, majd átképzéssel megtanulják a választott szakmájukat is.
Huszár Tibor elmondta, a kéményseprő-jelölteknek egy 720 órás tanfolyamot kell elvégezni, ebből 400 óra a kötelező gyakorlat. Jelenleg Tolna megyében 11 betanított munkás dolgozik, a régióban pedig ötven. Az átképzéshez szükséges tankönyvek nem újak, 1980-ban készültek, pedig azóta sokat változott a tüzeléstechnika - a szakkönyvek hiányosságát ezért a gyakorlati képzések alatt pótolják. Természetesen a képzés teljes költségét a munkáltató fizeti, illetőleg biztosítja az erre fordítható időt is.
Tolna megyében egyékbént a személyi állomány kielégítő, mondta Huszár Tibor, a 17 képzett kéményseprő közül a legfiatalabb 24, a legidősebb 58 éves. Hölgy viszont ebben a szakmában ritka, mint a fehér holló. Az országban mindösszesem három, körzettel rendelkező kéményseprőnő dolgozik, ami igenis furcsa, a kéményseprő mestereknek ugyanis - merthogy mestervizsgát is lehet ebből tenni - irodában dolgoznak, szakvéleményeket készítenek.
Magyar Nemzet / teol.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?