Az Aldinál zsinórban tizedik hónapja csökken a létszám
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTavaly októberről novemberre négy vállalatnál változott 100 fő felett az alkalmazotti létszám a legnagyobb cégek körében. A BMW felfuttatja a gyártást Debrecenben, 245 fővel bővült. Az Aldinál 117 fővel csökkent a létszám, ami zsinórban tizedik hónapja tart. Náluk összesen 979 fővel dolgoznak kevesebben 2025. január óta. Itt van az Opten céginformációs szolgáltatóval közös jelentésünk.
Egy hónap alatt a legnagyobb változás a debreceni BMW Manufacturing Hungary Kft.-nél történt, ahol a sorozatgyártás elindításával újabb 245 fővel nőtt a létszám, már 3900-an állnak alkalmazásban.
A másik érdekes trend az Aldi kiskereskedelmi multi magyar leányvállalatánál látszik. Zsinórban tizedik hónapja csökken az alkalmazotti létszám. Míg az Aldi 2025. januárban még 5904 munkavállalót foglalkoztatott a lánc Magyarországon, addig legfrissebb adataink szerint tavaly novemberben már csak 4925 főt, ami 979 fős csökkenést jelent. Októberről novemberre is 117 fővel lettek kevesebben.
Még ennél is nagyobb mértékben 146 fővel, 2151-re esett a munkavállalók száma a legnagyobb hazai szállodaláncnál, a Danubius Hotelsnél. Ám náluk az utóbbi években - vélhetően szezonális okokból - mindig csökken a létszám október-november között, és a mostani szám szinte pontosan megfelel a tavaly novemberinek (akkor 2146 fő dolgozott ott).
A gyorsétterem-láncok bezzeg bővülnek
Rákapcsolt a hazai McDonald’s éttermeket működtető Progress Étteremhálózat Kft., ahol egy hónap alatt 134 fővel nőtt a létszám. Novemberben Győrben nyílt meg egy újabb éttermük.
Említést érdemel még a versenytárs Amrest (ez a cég a KFC, a Starbucks és a Pizza Hut egységeket üzemelteti), amelynek csapata 87 fővel bővült.
A szervezetek által leadott foglalkoztatotti létszámra vonatkozó adatok hivatalos állami forrásból (NAV, KSH) származnak. Néhány nagyvállalat - elsősorban a bankok, rajtuk kívül például a MOL, Magyar Posta - nem közöl havi létszámadatokat, így azok változásáról nem tudunk beszámolni. Szintén nincs benne a létszámadatokban a kölcsönbevevők kölcsönzötti állománya, az a kölcsönző cégeknél jelenik meg.
Létszámok a nagyvállalatoknál (fő)
| Vállalat neve | 2025. nov. | 2025. okt. | |
| MÁV Személyszállítási Zrt. | 30603 | 30534 | 69 |
| B + N Magyarország Kft. | 15014 | 15015 | -1 |
| SPAR Magyarország Kft. | 13567 | 13557 | 10 |
| AUDI HUNGARIA Zrt. | 11528 | 11582 | -54 |
| TESCO-GLOBAL Zrt. | 9900 | 9858 | 42 |
| Lidl Magyarország Bt. | 9711 | 9685 | 26 |
| Richter Gedeon Nyrt. | 6137 | 6118 | 19 |
| WHC Kft. | 5936 | 5858 | 78 |
| Magyar Telekom Nyrt. | 5644 | 5671 | -27 |
| Penny-Market Kft. | 5594 | 5594 | 0 |
| Magyar Közút Nonprofit Zrt. | 5575 | 5503 | 72 |
| Flextronics International Kft. | 5547 | 5587 | -40 |
| AUCHAN MAGYARORSZÁG Kft. | 5449 | 5424 | 25 |
| COLOPLAST Hungary Kft. | 5121 | 5077 | 44 |
| Robert Bosch Elektronika Kft. | 5076 | 5088 | -12 |
| Robert Bosch Kft. | 5007 | 5033 | -26 |
| Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. | 4962 | 4959 | 3 |
| ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER Bt. | 4925 | 5042 | -117 |
| Prohuman Zrt. | 4834 | 4870 | -36 |
| HM EI Zrt. | 4671 | 4621 | 50 |
| BMW Manufacturing Hungary Kft. | 3900 | 3655 | 245 |
| Egis Gyógyszergyár Zrt. | 3870 | 3867 | 3 |
| Progress Étteremhálózat Kft. | 3864 | 3730 | 134 |
| MÁV Szolgáltató Központ Zrt | 3858 | 3855 | 3 |
| Schaeffler Savaria Kft. | 3701 | 3715 | -14 |
| dm Kft. | 3685 | 3674 | 11 |
| Harman Becker Kft. | 3629 | 3643 | -14 |
| GYSEV Zrt. | 3601 | 3583 | 18 |
| One Magyarország Zrt. | 3542 | 3552 | -10 |
| Rosenberger Magyarország Kft. | 3421 | 3447 | -26 |
| SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. | 3411 | 3423 | -12 |
| BP BSC Kft | 3361 | 3350 | 11 |
| DENSO Gyártó Magyarország Kft. | 3350 | 3347 | 3 |
| Robert Bosch Power Tool Kft. | 3301 | 3314 | -13 |
| BKM Nonprofit Zrt. | 3276 | 3356 | -80 |
| HANKOOK TIRE Magyarország Kft. | 3268 | 3261 | 7 |
| KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. | 3226 | 3233 | -7 |
| LEGO Manufacturing Kft. | 3216 | 3227 | -11 |
| Citibank Europe plc. Fióktelepe | 3181 | 3167 | 14 |
| Nestlé Hungária Kft | 3146 | 3148 | -2 |
| ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. | 3079 | 3069 | 10 |
| Samsung SDI Magyarország Zrt. | 3033 | 3067 | -34 |
| Magyar Suzuki Zrt. | 3033 | 3050 | -17 |
| thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. | 2907 | 2912 | -5 |
| FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. | 2864 | 2823 | 41 |
| Deutsche Telekom TSI Hungary Kft. | 2819 | 2810 | 9 |
| JÁSZ-PLASZTIK kft | 2800 | 2793 | 7 |
| Jabil Circuit Magyarország Kft. | 2723 | 2733 | -10 |
| Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. | 2689 | 2706 | -17 |
| MVM Paksi Atomerőmű Zrt. | 2662 | 2667 | -5 |
| Pepco Hungary Kft. | 2597 | 2595 | 2 |
| Robert Bosch Energy and Body Systems KFT. | 2592 | 2596 | -4 |
| AmRest Kft. | 2591 | 2504 | 87 |
| MVM Ügyfélkapcsolati Kft. | 2590 | 2589 | 1 |
| Pannonjob Kft. | 2583 | 2588 | -5 |
| Roche Szolgáltató (Európa) Kft. | 2581 | 2581 | 0 |
| Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. | 2580 | 2586 | -6 |
| ROSSMANN Magyarország Kft. | 2561 | 2554 | 7 |
| GRUNDFOS Magyarország Kft. | 2540 | 2541 | -1 |
| ZOLLNER Kft. | 2515 | 2515 | 0 |
| HD Direkt Hungary Kft. | 2452 | 2389 | 63 |
| TDK Hungary Components Kft. | 2428 | 2433 | -5 |
| Linamar Hungary Zrt. | 2332 | 2361 | -29 |
| MASTER GOOD Kft. | 2315 | 2292 | 23 |
| Kyndryl Hungary Kft. | 2304 | 2318 | -14 |
| Pannon-Work Zrt. | 2248 | 2309 | -61 |
| Provident Pénzügyi Zrt. | 2215 | 2227 | -12 |
| Danubius Hotels Zrt. | 2151 | 2297 | -146 |
| Work Force Kft. | 2122 | 2086 | 36 |
| GE Vernova Hungary Kft. | 2095 | 2081 | 14 |
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?