Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 4 éve

Az asztal alatt lesi az olimpiai eredményeket a mobilján? Vagy beteget jelent a fontosabb sportesemények miatt?

Olyan munkahely is van, ahol kivetítőt állítottak fel, hogy mindenki együtt szurkolhasson. A futball EB alatt lázban égett az ország: így aztán nem csoda, hogy az emberek nem csak a meccsekről beszéltek munkaidőben, hanem ha úgy adódott meg is szerették volna nézni azokat – akár megengedte a munkaadó, akár nem. Volt, ahol közösen szurkoltak a kollégák a magyar csapatnak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az olimpia kapcsán mi a helyzet: sokan időzítik-e erre az időszakra a szabadságukat, van-e aki lóg ilyenkor a munka alól, vagy épp közösen szurkolhatnak a magyaroknak, mert a munkáltató erre is lehetőséget ad.

images

A McDonald’s irodai munkatársai szerencsés helyzetben vannak: az egyik tárgyaló az olimpia idejére úgynevezett FAN ZONE-ná alakult, itt drukkolhatnak együtt a kollégák – mondta el a HR Portalnak Gáspár Ferenc, a cég HR-igazgatója, aki kifejezetten sajnálja, hogy a legtöbb döntő magyar idő szerint éjszaka zajlik, így kevés az esélye, hogy gyakran összejöjjenek a kivetítő előtt. „Szerintem minden olyan eseménynek, ami kiszakítja a közösséget a hétköznapokból, csapatépítő jellege van. Ez lehet egy közös kirándulás, sportprogram, főzés, bulizás vagy akár Hosszú Katinka 400 vegyesen szerzett aranyérme. Remek példa erre a magyar focicsapat marseille-i vagy lyoni mérkőzése, ahová étteremvezetők és irodai kollégák is közösen utazhattak és szurkolhattak a magyar válogatottnak.”

Más a helyzet az éttermekben: nyilván nem állhat le az élet, ezért itt arra tudnak lehetőséget biztosítani, hogy a munkaidő-beosztással kapcsolatos igényekben rugalmasságot nyújtanak. Gáspár Ferenc szerint nem jellemző, hogy többen vennének ki ebben az időszakban szabadságot. „A szabadság-kiadások zöme minden évben a nyári időszakra összpontosul, de talán sokkal inkább hatással volt a szabadságigényekre a foci EB, ahová több irodai és étteremvezető kollégánk is elutazhatott. Az olimpiát minden szurkoló a tévében követ.” Lógás, munka alól kibújás nem volt jellemző a foci EB alatt sem, ezért most sem számít ilyesmire a HR-igazgató. „Az irodai kollégák a meccsnapokon egy picivel korábban hazamehettek, az éttermekben a rugalmas munkaidő-beosztás lehetővé tette az érdeklődőknek, hogy nézhessék a magyar csapat meccseit.”

Szabadságot jó előre kell kérni

Nem is ajánlatos ilyen-olyan indokokra hivatkozva ellógni a munkát. Kéri Ádám, a KRS ügyvédi iroda ügyvédje, portálunk jogásza elmondta, hogy amennyiben az olimpia miatt a munkavállaló a munkavégzéstől tartózkodik, a munkaviszonya megszüntethető. A Kúria ráadásul azt is kimondta egy friss döntésében, hogy a munkaidőben történő internetezés, telefonálgatás, folyamatos beszélgetés jogszerű munkáltatói felmondásra is alapot ad.

„A munkavállalónak tehát a következőket kell tennie: amennyiben munkaidőben szórakozni szeretne, abban az esetben vegyen ki szabadságot. A szabadságot a Munka törvénykönyve alapján minden esetben a munkáltató adja ki. Ez pedig az Mt. 122.§-a alapján arra a hét napra is vonatkozik, amellyel a munkavállaló rendelkezik. Itt is érvényesül azonban egy további megkötés, hogy az erre vonatkozó igényt 15 nappal előre be kell jelenteni. A munkáltató engedélyével a 15 napos határidőtől el lehet térni. Amennyiben a munkáltató nem ad ki szabadságot, például mert a 15 napos határidőt a munkavállaló nem tartotta be (és nem akar engedékeny lenni), vagy pedig úgy értékeli, hogy rendkívüli gazdasági körülmények állnak fenn, abban az esetben a kérdéses időtöltésre hétvégén, illetve a munkaközi szünetben van lehetőség. A munkaközi szünetet ugyanis a munkavégzés megszakításával kell kiadni, s az a munkaidőnek sem képezi a részét. Végezetül arra is rámutatnék, hogy a jó munkahelyet akkor is meg kell becsülni, ha ma már munkaerőhiány tapasztalható több szektorban azaz, könnyebb elhelyezkedni. Érdemes tehát a hatályos szabályokat betartani” – figyelmeztet a jogász.

A közös kiabálás a legjobb csapatépítés

A Vision Recruitment-nél az irodában egy nagy kivetítő várja az olimpia ideje alatt az ott dolgozókat – minden nap előre összeírják, hogy ki mit szeretne nézni és együtt szurkolnak. Cseh Orsolya, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy náluk rendkívül fontos a sport támogatása, minden munkatársuknak megvan a szívének kedves sportága: van aki fut, biciklizik, van aki hegyet mászik és via ferrátázik, van aki windsurf-özik, wakeboard-ozik vagy éppen síel, jógázik, táncol - az olimpia alatt a másik számára fontos sportágakat is jobban megismerhetik, ezáltal is közelebb kerülhetnek egymáshoz. „Ez egy remek alkalom, hogy a stresszt napközben is ki tudjuk adni egy jó kis közös kiabálás mellett” – mondta Orsolya, aki szerint a munkáltatóknak nem érdemes tiltani a közvetítések nézését, hiszen felnőtt emberekről beszélünk, akik már régen kinőttek a kisiskolás szerepből. „Megbízom a kollégáimban, biztos vagyok benne, hogy senki sem fog visszaélni a helyzettel, és ha 1-2 óra el is megy a munkaidőből, a feladatok kiválóan el lesznek végezve. Remek megoldás a közös terekben elhelyezett kivetítő, amit ha máskor nem is, de ebédidőben vagy pihenőidőben tudnak nézni a dolgozók. Nagyobb cégeknél értelemszerűen kell egyfajta kontroll, nem ürülhet ki egy ezer fős vállalat minden szintje órákra, de egy kis előkészülettel biztos vagyok benne, hogy kiváló rendszert tudnak kialakítani a HR-es kollégák” – mondta a szakember. Persze is arra figyeljenek oda, hogy a munka minősége ne romoljon a 2 hét alatt. „Próbáljanak meg minden reggel ütemtervet készíteni az adott munkanapra, belekalkulálva a versenyek okozta időkiesést. Akinek kellő rutinja van az adott munkakörben, nem fog számára nehézséget okozni az időtervezési fázis vagy éppen az átütemezés” – javasolja Cseh Orsolya.

Ahol feloldották a Facebook-korlátozást

A futball EB alatt mi is írtunk arról, hogy az iQornál közösen nézték a kollégák a meccseket – kíváncsiak voltunk, vajon az olimpia idején is kivetítő várja-e a kollégákat. Dr. Grünwald Imre, a cég HR-igazgatója kiemelkedően fontosnak tartja, hogy kollégák ne csak munkahelyként, hanem közösségként gondoljanak a cégre. „Megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy a munkaidőt és a pihenési időt is feltöltsük tartalommal, ezért folyamatosan olyan programokat szervezünk és támogatunk, mely közösséggé kovácsolhatja kollégáinkat. Van saját darts klubunk, kártya klubunk, fotó klubunk, mozi klubunk, sárkányhajó csapatunk, horgász közösségünk, cégünk idén elnyerte a kerékpár barát munkahely elismerést, részt vettünk a Critical Mass helyi eseményén, van sportnapunk, családi napunk, jelmezbálunk. Szoktunk együtt kirándulni, gyárat látogatni, különböző versenyeken részt venni, gyűjtéseket szervezni rászorulóknak. Úgy gondolom, ezen események sorába nagyon jól beillett a közös szurkolás az EB ideje alatt. Tekintettel arra, hogy magyar csapat 1972 óta nem játszott EB-n, ez mind Magyarországnak, mind közösségünknek kiemelkedően fontos esemény volt.” Ezért döntöttek úgy, hogy kollégák a munka megszakításával, élőben nézhetik az EB magyar vonatkozású mérkőzéseit. Az élmény fokozása érdekében feldíszítették a kantint és a szurkoláshoz üdítőket és rágcsálnivalókat is kínáltak. Nem csoda, hogy a második mérkőzésre már az egész kantin megtelt szurkolókkal - a program nagyon sikeres volt, a kollégák a mai napig beszélnek az együtt megélt élményekről.
IqorÍgy szurkoltak az IQornál

„Az olimpia ebből a szempontból kicsit más lesz, hiszen az események nagyrészt magyar idő szerint éjszaka zajlanak majd, ezért élőben nehéz lesz követni a történéseket, de most is nyitottak vagyunk bármilyen kezdeményezésre” – mondta Grünwald Imre. „Az idei évtől feloldottuk a Facebook oldal korábbi munkahelyi korlátozását, hogy online is egyre többen tudjanak csatlakozni közösségünkhöz és aktív tagok lehessenek akár munkaidőben is. Így is próbálunk tehát mindent elkövetni, hogy kollégáinknak ne kelljen szabadságot kivenniük, hogy követni tudják kedvenc sportolójuk, sportolóik teljesítményét.”
Iqor

Cseh Orsolya szerint a sport támogatása minden vállalat számára létfontosságú. „Hiszen a sport segít az egészség megőrzésében, jellemet formál és számtalan dologra megtanít, amit kiválóan használhatunk a munkánk során. Nézzük csak meg a méltán világhírű vízilabdásainkat, akik csapatban küzdenek a közös győzelemért. Egy mindenkiért, mindenki egyért elv érvényesül, a siker pedig csak a csapat közös teljesítményén múlik. Vagy példaként említhetném a kajakosainkat/kenusainkat is, hiszen ők is egy csónakban eveznek, meg kell bízniuk egymásban, ezen múlik a közös siker. Az úszóink egyedül vannak a vízben, de időnként a csapatban is egyedül vagyunk, amikor önállóan kell egy feladatot elvégezni, és nem utolsó sorban van, amikor saját magunknak kell kiállnunk önmagunkért. Tanuljunk meg tőlük küzdeni az igazunkért, mert a csapatsikerek mellett az egyéni sikerek is éppen olyan fontosak.

A cégek pedig a pillanatnyi veszteség helyett (ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről) fektessék a hangsúlyt arra, amit hosszú távon nyerhetnek a közös szurkolás által. A Vision Recruitment pontosan ezt fogja tenni. Hajrá Magyarok!”

A nyitókép a Vision Recruitmentnél készült, a cég dolgozói így szurkolnak együtt.

  • 2020.09.24Adókonferencia Jöjjön el a SALDO Adókonferenciájára és ismerje meg az új TB törvény szabályait, valamint a külföldi partnereivel kötött szerződések ÁFA előírásait! Szerezzen biztos tudást, kreditpontokat, tájékozódjon szakértőinktől. Országosan 7 helyszínen várjuk. Részletek Jegyek
  • 2020.10.06Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Remote working vezetői szemmel - a legnagyobb kihívások

Mit gondolsz, te kézben tudod tartani az irányítást? Hogyan lehetsz biztos abban, hogy a csapatod otthonról is ugyanolyan hatékonyan dolgozik, mint... Teljes cikk

Ezekkel az alkalmazásokkal garantáltan ellenőrizheti kollégái otthoni teljesítményét

A koronavírus bombaként robbant hazánkra komoly gondot okozva a munkáltatóknak, hogyan oldják meg a kollégák otthonról való munkavégzését. Azok a... Teljes cikk

Kutyák a munkahelyen - hogyan hatnak az eredményességre?

Mik a kutyás munkahelyek, képzések, fejlesztések sikerkritériumai? Milyen pozitív vagy éppen negatív hatása lehet annak, ha kutyák vannak a... Teljes cikk