Az MSZP megreformálná a SZÉP-kártya használatát
A SZÉP-kártya alzsebeinek "felszabadítását" sürgette hétfőn az MSZP elnökhelyettese, hogy a koronavírus-járvány miatt a szálláshely és a rekreáció alszámlán bennragadt összegeket melegétel-rendelésre is fel lehessen használni.
Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón jelezte, az ügyben az illetékes miniszterhez fordulnak írásbeli kérdéssel, mert múlt héten ismertetett javaslatuk a kormánynál süket fülekre talált.
Emlékeztetett: a járvány miatt gyakorlatilag csak a SZÉP-kártya vendéglátás alszámláján lévő összegeket lehet minden nehézség nélkül elkölteni. Az lenne a megoldás, hogy ha a kártyán lévő összegeket melegétel-rendelésre lehetne fordítani, tekintet nélkül arra, hogy a pénz eredetileg melyik alszámlára érkezett.
Az ellenzéki politikus szorgalmazta annak a háromszázalékos szolgáltatási díjnak a felfüggesztését is, amit akkor vonnak le, ha a kártyán lévő összeget a feltöltést követő második év május 31-ig nem használták fel.
Mint mondta: a munkavállalók nem szenvedhetnek hátrányt azért, mert önhibájukon kívül nem tudják elkölteni a rendelkezésükre álló összegeket.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?