Megjelent: 8 éve

Betegszabadság térkép: melyik nemzet dolgozik betegen is?

Elsősorban az anyagiak miatt dolgoznak betegen is a magyarok és az oroszok. Az indiaiak a munka, az amerikaiak a főnök miatt nem mennek betegszabadságra - derül ki egy felmérésből.

images

A magyarokra jellemző, hogy betegen is dolgoznak. Egyrészt a vélt vagy valós elvárások miatt vállalják ezt az áldozatot. Másrészt a kérdés pénzügyi vonatkozása készteti őket erre. Egy nemzetközi felmérés rámutatott, más országokban egyészen más trend uralkodik.

A Wick Pharma GmbH 12 ország bevonásával készített kutatásából kiderül, hogy a magyarok kötelezve érzik magukat arra, hogy munkába menjenek (41,8 százalék). Pedig az oroszok, indiaiak és indonézek mellett a magyar válaszadók több mint 40 százalékát is arra bíztatja a főnöke, hogy betegség esetén inkább maradjon otthon. Ez a szám a franciák és németek esetében 20 százalék alatt van.

A felmérés egy másik érdekességre is rávilágít. Annak ellenére is bemegyünk dolgozni, hogy kifejezetten zavar minket a beteg kollégák jelenléte, és nagy százalékban nekik tulajdonítjuk azt, ha mi is megbetegszünk. Az oroszok a legszigorúbbak ebben a kérdésben: a válaszadók 84,5 százalékát egyenesen frusztrálja, ha egy munkatársa náthásan dolgozik mellette. A magyarok sem maradnak el sokkal ettől a számtól: 70 százalékuk hazaküldené beteg kollégáját, 63 százalékuk pedig náthás munkatársát okolja, ha ágynak dől.

A fizetéscsökkenés elkerülése miatt dolgozunk betegen is

Adott a kérdés: mégis miért nem fogadjuk el, hogy jobb egy-két nap szünet, mint több hétnyi szenvedés? A magyar válaszadók közel fele (47,1 százalék) fél a kényszerszabadság anyagi vonzatától és nem akar elesni a fizetésétől. Hasonlóan gondolkodnak az oroszok is, akiknél szintén 50 százalék körüli a pénzügyek miatt aggódók száma. Ezzel szemben a németek és az olaszok szinte egyáltalán nem félnek az otthonmaradás pénzügyi vonzatától: az előbbiek 14,5 százaléka, míg az utóbbiak 16,2 százaléka jelölte meg azt, hogy anyagi okai vannak annak, hogy betegen is a munkahelyén ül.

Az indiaiak a munka, az amerikaiak a főnök miatt nem mennek betegszabadságra

Az indiai megkérdezettek 47,8 százaléka és indonéz válaszadók 44,1 százaléka azért nem hagy ki egyetlen napot sem, mert fél, hogy lemarad a munkájával, míg a németek túlnyomó többsége (61,1 százalék) és a franciák jelentős százaléka nem tulajdonít akkora jelentőséget a megfázásos megbetegedéseknek, amiért érdemes lenne otthon maradni. A főnöki nyomás is jelentős, legalábbis az amerikaiak és mexikóiak több mint 40 százaléka szerint. A magyarok jellenzője, hogy kevéssé (6,4 százalék) érdekli a munkatársak véleménye.
  • 2023.05.31Jövő Vezetője Díj - nevezés Keressük a Jövő vezetőit, segíts megtalálni őket! A közép- és felsővezetők elismerését célzó ‘Jövő vezetője’ díj idén is kiosztásra kerül. Nevezd a vezetődet! Részletek Jegyek
  • 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető. Részletek Jegyek
  • 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása. Részletek Jegyek
További cikkek
Az otthon kényelmével kell felvenniük a versenyt az irodáknak

Az irodai dolgozók 64 százaléka akár munkahelyet is váltana, ha a home office lehetőségét teljesen elvennék tőlük. Az irodai munkavégzéstől... Teljes cikk

Több szabálytalanságot követtek el a munkáltatók 2022-ben - feketemunka, munkaidő-beosztás, munkabér

2022. évben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság 13 889 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 71 %-nál tárt fel... Teljes cikk

Mit tehet a HR a mérgező főnökök ellen? - íme a jogi megoldások mobbing esetén

Egy Linkedin posztból indult el egy kommentfolyam, majd Jobangel nálunk, a HR Portálon fejtette ki a véleményét a munkahelyi zaklatás, megfélemlítés... Teljes cikk