Bizalmatlanság vagy átláthatóság, ha az osztályfőnöknek el kell számolnia az osztálykirándulás költségeivel?

Megítélésünk szerint ebben a játszmában pedagógus és szülő egyaránt érintett, s ismét hangsúlyoznunk kell: nincsenek “jó” és “gonosz” szereplők, hanem struktúra van, mely automatikusan termeli az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket.

Egy magasabb presztízsű gimnázium osztálykirándulásáról szól a történet. Az osztályfőnök már első osztályban említi, hogy az érettségi évében szeretné az osztályt “megajándékozni” egy római osztálykirándulással. Az érettségi éve messze van, így a dolog “elfelejtődik” (fontos ez a kifejezés). Majd az érettségi évében újra felmerül az elképzelés – immáron az osztályfőnök kész tényként kezeli a római kirándulást. Így amikor az egyik szülő felveti, hogy nem biztos, hogy mindenki szeretné a gyerekét Rómába kirándultatni százhuszonöt-ezer forintért, akkor az osztályfőnök megsértődik, kommunikációjában markáns elemként, hogy a személyét bántották meg, de “szavazásra bocsátja” (lényeges szófordulat), és ha – szó szerint idézzük – “három-négy szülő” nemet mond, akkor természetesen eláll a nagy tervtől.

Az érettségi tanévet nyitó szülői értekezleten meg is történik a szavazás. Eredmény: hatan NEM akarják a kirándulást. A pedagógus úgy érzi, meg kell hátrálnia, noha senki nem támadta a személyét, pusztán az ötletet kérdőjelezték meg a szülők. Többen is, mint ő azt korábban jelezte. A leleményesség azonban határtalan, ha a vágyak megvalósításáról van szó: az osztályfőnök azt mondta, hogy “hogy ne csak a nemmel szavazó szülőknek legyen igaza, arra kérem Önöket, hogy vegyenek részt egy titkos szavazásban, és küldjék el a gyerekekkel egy anonim papíron, hogy akarják-e vagy sem a római utat, hiszen szerintem itt többen vannak, akik csak a nagy csoportnyomás (30 szülőből 6 mondott nemet) miatt nem mernek igent mondani”.

Végül az osztály elment kirándulni, néhány tanulónak pedig talán, lehet, valószínűleg, esetleg kifizette az utazást az iskolai alapítvány, amelyik nem lehet tudni pontosan, hogy mikor, milyen eljárás keretében és milyen kritériumok alapján ítélt oda támogatást a rászorulónak tekintett diákoknak.

Végül az egyik szülő arra kérte az osztályfőnököt, írja meg, mi mennyibe került a kiránduláson, mire a felháborodott pedagógus azt felelte, hogy ő nem könyvelő, nem dolga az elszámolás, nyugodtan bízzanak meg benne a szülők.

Akinek van kedve az absztrakcióra, NE olvassa el az alábbiakat. Akik nem most erre nem jut energia, azoknak pedig:

– kérdés, hogy egy közösségben/szervezetről miről lehet szavazni, azt ki kezdeményezi, mi a szavazás lebonyolításának módja és mit fogad el a közösség érvényes vagy kötelező érvényű, esetleg véleménynyilvánító eredménynek

– kérdés, meddig terjed egy vezető kompetenciája és felelősségi köre; vajon a pedagógusnak dolga-e bármiféle kirándulást szervezni, repülőjegyet foglalni, pénzzel gazdálkodni

– szabad-e, kell-e macerás témákat előhozni egy szervezetben és vajon az érintettek közül hányan és mit gondolnak; aki nem hallatja a hangját, de egyetért, az valójában kit támogat?

– vajon az átláthatóság, elszámoltathatóság, accountability a bizalmatlanságról szól vagy a bizalomról?