kapubanner for mobile

Cafeteria: ezt tervezik a cégek

Egy felmérés szerint csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó kis- és közepes vállalkozások aránya. A következő egy évben a cégek mindössze 45 százaléka tervezi azt, hogy természetbeni hozzájárulást is ad dolgozóinak. Étkezési jegy, bérlet, SZÉP-kártya a népszerű cafeteriaelemek sorrendje.

A K&H 500 hazai kkv-vezető megkérdezésén alapuló negyedéves felmérése szerint az előző negyedévhez képest 8 százalékponttal esett vissza azon vállalkozások aránya, amelyek az alkalmazható béren kívüli juttatások valamelyikét beépítik bérezési rendszerükbe - idézte Németh Lászlót, a K&H kkv marketing főosztályvezetőjét a bank közleménye.


Ezt adják a munkáltatók: ebédjegy, bérlet, SZÉP-kártya



Mint Németh László kifejtette, az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez az eddigi legalacsonyabb érték. A juttatásokat illetően továbbra is az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb, annak ellenére, hogy jelentős, 11 százalékpontos csökkenés tapasztalható az elmúlt negyedévhez képest, ezt jelenleg a cégek negyede tervezi alkalmazni. A második helyen továbbra is a közlekedési hozzájárulás áll, a kkv-k ötöde kívánja így támogatni dolgozóit. A nemrég bevezetett SZÉP-kártya tartja harmadik helyét, a vállalkozások tizede számol vele az adható juttatások között - részletezte Németh László.


Milyen cégek fognak adni cafetériát?



A különböző ágazatokat tekintve a mezőgazdasági vállalkozások állnak az élen a cafetéria juttatásokat illetően. Több mint felük (64 százalékuk) tervez nyújtani a következő egy év során béren kívüli hozzájárulást, ezen belül is a legnépszerűbb az étkezési utalvány, amelyet a közlekedési költségek megtérítése, illetve a ruhapénz követ.

Az ipari vállalkozások közel fele (48 százalékuk) gondolkodik valamilyen cafetéria juttatásban. A cafetéria-elemeket tekintve a sorrend megegyezik a mezőgazdasági cégekkel.

A kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások 43 százaléka kalkulál valamely béren kívüli járandósággal. Míg azonban az étkezés és utazás támogatása mellett a kereskedelemben a pénzbeli jutalmat, addig a szolgáltató szektorban a SZÉP-kártyát részesítik előnyben.


Kevés a befektetési jellegű juttatás



A befektetési típusú béren kívüli hozzájárulások - egészségpénztár, nyugdíjpénztár és életbiztosítás - ugyan kisebb mértékben, de jelen vannak a cafetériaelemek között. Számottevő csökkenés az életbiztosításnál figyelhető meg, amely a felére esett vissza, így jelenleg 3 százalékon áll. Ezek a juttatások továbbra is főként a középvállalkozásokra jellemzőek - mutatott rá a főosztályvezető.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk