Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Európát tekintve sokan vannak a magyar szakképésben




A 2016. évi Oktatási és Képzési Figyelőben az Európai Bizottság által kiadott országjelentések alapján Magyarországon a tanulásban részt vevő szakképzős tanulók aránya mintegy 70 százalék, amely az egyik legmagasabb arány Európában - mondta az államtitkár.

Hangsúlyozta: a vállalkozások érdekeltségét kellett növelni a szakképzést választó tanulók ösztönzése helyett. A vállalkozások számára hosszabb távon megtérülő befektetés a duális képzésben való részvétel - mondta.

"Jó úton haladunk, hogy a szakképzés régi presztízsét visszaadjuk"- mondta Cseresnyés Péter. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a pályaválasztás előtt állóknak a szakképzés első és ne második opció legyen.


Feltalálták a KRÉTA-t



Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár egyebek mellett szólt arról hogy a szakképzésben részt vevő tanulók 77 százaléka az állami rendszerben, azaz jelenleg a szakképző centrumokban tanul. A többiek magán-, egyházi vagy alapítványi iskolákban, de az utóbbi időben erősödik az állami fenntartás szerepe- jegyezte meg. Hangsúlyozta: a gazdaság fejlődésében a szakképzésnek komoly szerepe van.

Az Irinyi Tervben szereplő fejlesztési területek, amelyeket a képzésnél figyelembe kell venni, ahová szakembereket várnak: a járműipar, a specializált gép-és járműgyártás, az egészséggazdaság-turizmus, a zöld gazdaság, az IKT szektor és a védelmi ipar. A foglalkoztatás formái átalakultak az utóbbi években, a teljes automatizálás magasabb végzettséget követel,ugyanakkor munkahelyek, foglalkozások szűnnek meg - mondta.

Pölöskei Gáborné szólt arról, hogy a 2017/2018-as évben infrastruktúrafejlesztés oktatás indulását tervezik, felülvizsgálják a "B" körös képzésekben a kamarai képzéseket, elindulnak a módszertani fejlesztések, bevezetik a KRÉTA-t (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert) és további hatékony szervezeti formákat terveznek kialakítani a munkáltatók képzésbe történő bevonása érdekében.

MTI

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Cseresnyés: a szakképzés legyen a gyerekek első opciója
2. oldal - Európát tekintve sokan vannak a magyar szakképésben
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk