Diákmunkán túl, rugalmas lehetőségek a nyári szünet után
Még csak alig néhány hete kezdődött meg a diákmunka szezonja, de a cégek a munkaerő szervezés tekintetében nem dőlhetnek hátra, mert nyár végén a diákok visszatérnek az iskolába. Igaz, hogy ez a szezonális munkák végét is jelenti, de vannak olyan ágazatok, ahol szeptembertől sem áll meg az élet, humánerőforrásra folyamatosan szükség van. Honnan, és milyen foglalkoztatásban lehetnek még tartalékok?

A szövetkezeti munkavégzés Magyarországon nem csak az Iskolaszövetkezeteket jelenti, a Pannon-Work Csoportnál, Elekes Péter Szövetkezeti Üzletágvezetővel összegyűjtöttük a lehetséges megoldásokat.
Ma Magyarországon négy olyan szövetkezeti foglalkoztatási forma létezik, amelyek bázisán lehetnek még tartalékok: Iskolaszövetkezet, Közérdekű Nyugdíjasszövetkezet, Kisgyermekkel otthonlévők Szövetkezete és a Szociális Szövetkezetek. Ezek azt a célt szolgálják, hogy alternatív módon megtalálhassák egymást a foglalkoztató cégek és a munkavállalók.
Miért éri meg szövetkezeti foglalkoztatási formában gondolkodni?
Ha túllépünk azon az alapvető igényen, hogy jelen munkaerő-piaci helyzetben minden szóba jöhető forrás létkérdés, a szövetkezeti foglalkoztatási formák mindegyikéről elmondhatjuk, hogy a foglalkoztatóra háruló adminisztrációs feladatok elenyészőek a tipikus, pl. munkaviszonyban történő foglalkoztatással szemben. A munkáltatóknak nem kell állományba venniük a munkavállalókat, nem kell a be és kiléptetési, bérszámfejtési, munkaügyi adminisztrációval foglalkozniuk, mert azt az szövetkezet végzi.
Valamennyi szövetkezeti foglalkoztatás legfontosabb előnye a rugalmassága, azaz a napi igényekhez való alkalmazkodás lehetősége. Ebből következik, hogy a fix (bér) költségek minimalizálhatók, nincs állásidő, tehát nincs ennek költsége, az esetleg betegség, vagy más ok miatt kieső erőforrásnak nincs közvetlen költsége, pótlásuk gyors és rutinszerű. A szövetkezetek szolgáltatása nem keletkeztet szociális adó hozzájárulási kötelezettséget és költségként elszámolható.
De mi is a különbség köztük és mikor melyik irányba érdemes fordulni?
Az Iskolaszövetkezet, Közérdekű Nyugdíjasszövetkezet és a Kisgyermekkel Otthonlévők szövetkezete nagyon sok paraméterében hasonlít egymáshoz. A legfontosabb, hogy csak bizonyos élethelyzetben lehet adott szövetkezet tagja a munkavállaló,
Iskolaszövetkezeti tag lehet a 16. (nyári tanszünetben 15.) év feletti nappali tagozatos hallgatói vagy tanulói jogviszonnyal rendelkező fiatal, aki munkát vállalhat az iskolaszövetkezetben. Az iskolaszövetkezet várja 25 éves korukig a passzív félév időtartama alatt is a fiatalokat, tévhit, hogy iskolai időszakban főleg délután és hétvégén tudnak munkát vállalni, hiszen az oktatás rendje is változatos az egyes intézményekben, illetve a fent említett passzív féléves hallgatók rugalmasak a munkavállalásukat illetően. 2022 év elejétől a 25 év alattiak SZJA fizetési kedvezményben részesülhetnek, valamint a minimálbér és garantált bérminimum emelkedésével együtt a tavalyi évhez képest akár 20-30%-kal magasabb díjazásért dolgozhatnak.
2017 júliusától lehetővé vált az öregségi nyugdíjban részesülőknek nyugdíjas szövetkezeten keresztül visszatérni a munkaerőpiacra. Legfontosabb előnye, hogy tapasztalt munkavállalók, rész vagy teljes munkaidőben, elsősorban napközben vállalnak munkát. Nagyrészt könnyű fizikai, vagy adminisztratív feladatokkal bízhatóak meg, ahol kamatoztathatják korábbi élet- és munkatapasztalataikat. A szövetkezeti tag nyugdíjasok is jól járnak, mert a munkavégzés mellett is jogosultak nyugellátásukra, a szövetkezetben személyes közreműködésükkel szerzett pénzbeli jövedelmüket pedig mindössze a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli.
A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény 2021. július 1-ei módosítása kibővítette az atipikus foglalkoztatási lehetőségeket a Kisgyermekkel Otthonlévők Szövetkezetének alapításának a lehetőségével. Ebben a szövetkezeti formában a GYED, GYES ellátásban részesülő édesanyák és édesapák vállalhatnak munkát. A munkáltatók ezzel újabb lehetőséget kaptak arra, hogy a hiányzó munkaerőt rugalmasan pótolják. A kismamák akár a saját munkahelyükre is vissza tudnak menni munkavégzés céljából e szövetkezeten keresztül úgy, hogy fizetés nélküli szabadságukat nem szakítják meg munkaviszonyukban. Könnyű fizikai, vagy adminisztrációs munkát vállalnak, de sokszor saját korábbi munkakörükbe térnek vissza rugalmas munkaszervezési paraméterekkel. Mivel nyitottak a távmunkavégzésre, nem csak azok a kisgyermekes szülők vállalnak munkát, akik el tudják helyezni gyermeküket napközben.
Hazánkban hosszú évek óta töretlen sikere van az egyszerűsített foglalkoztatásnak. Népszerű önmagában, de másodállásként is sokan tesznek szert így plusz jövedelemre. Az alkalmi munkavállalók legtöbbször rendelkeznek munkatapasztalattal, többségük aktív fiatal, vagy középkorú, így nehezebb, vagy bonyolultabb fizikai munkával is megbízhatók. A nappali munkák mellett előszeretettel vállalnak éjszakai műszakot, vagy hétvégi feladatot is.
Bár 2022. július 1-től az extraprofitról szóló 197/2022.kormányrendelet megemelte az alkalmi foglalkoztatás utáni adófizetés összegét: júliustól duplájára emelkedik a közteher napi összege, még mindig jelentős e foglalkoztatás adóelőnye. Az egyszerűsített foglalkoztatásnak is vannak korlátai: a munkavállaló egyhuzamban 5 napig, egy hónapban 15 napig, míg egy év alatt legfeljebb 90 napig létesíthet ilyen határozott időre szóló munkaviszonyt, a munkáltatóknak ennek ellenére is érdemes egyszerűsített foglalkoztatásban gondolkodniuk, hiszen a gazdasági és iparágon belüli változásokhoz való alkalmazkodást megkönnyíti e rugalmas alkalmazási megoldások.
A Pannon-Work Csoportnál országosan 16 irodában és képviseleten több ezer diákot, nyugdíjast, kismamát és aktív korú munkavállalót foglalkoztatunk egész évben a piaci szegmens minden területén. Minden adottsággal rendelkezünk ahhoz, hogy ügyfeleinknek a számukra legmegfelelőbb munkaerő kombinációt ajánljuk.
Szakemberekből álló csapatunkkal azon dolgozunk, hogy partnereink munkaerőigényét felmérve rugalmasan biztosítsunk munkaerőt akár alkalmi, akár szezonális feladatok elvégzéséhez.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A kkv-k egyik legkritikusabb területe a pénzügyi-számviteli nyilvántartás – és mégis, a cégek többsége egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, ha... Teljes cikk
Köllner Zsófia, a Linguina alapítója és a Business Fest HR Hacks színpadi előadója arról beszél, hogyan lehet a céges nyelvtanulást... Teljes cikk
A bér- és humánügyviteli szolgáltatások terén piacvezető szerepet betöltő NEXON 2025. június 1-től telefonos ügyfélszolgálati rendszerét... Teljes cikk
- Túl a zsebpénzen - a diákmunka már nem az, ami régen volt 5 napja
- Munkaerőhiány? Itt a rejtett 400 ezres tartalék - digitális, rugalmas, elérhető 7 napja
- Nem csupán beugró munkaerő - diákok és nyugdíjasok a munkapiacon 3 hete
- Mind-Diák: Szakemberhiány? Nézz körbe a gyakornoki csapatodban 3 hete
- Mennyit lehet keresni diákmunkával? 3 hete
- Dupla Win-Win: Papírmentes diákmunka a Diákok és a Vállalatok Körében! 1 hónapja
- "Az applikációnk fejlesztése egy tudatos válasz arra, hogy hogyan működik ma a munkaerőpiac" - interjú Kardos Attilával az euJobs HR-Group technológiai vezetőjével 1 hónapja
- Így dolgozik a jövő generációja – Diákmunkavállalási trendek 1 hónapja
- Nem tűzoltás, hanem stratégia – a munkaerő-kölcsönzés új szerepe a versenyképességben 2 hónapja
- Egyéni kedvezmények helyett erre van szüksége a munkába visszatérő kismamáknak 2 hónapja
- Mentőöv a szakemberhiányban: fókuszban az atipikus foglalkoztatás 2 hónapja