kapubanner for mobile

Diszkrimináció a MÁV-START-nál? Nem mindenki kaphat rendelkezésre állási pótlékot

Erősen diszkriminatívra sikeredett a MÁV-START év végi egyszeri kifizetésének, a „rendelkezésre állási pótléknak" az elosztása – állítja a Vasutasok Szakszervezete (VSZ).

images

A munkáltató a speciálisan meghatározott hiányzási mérték alapján nemcsak a betegség vagy üzemi baleset miatt éves szinten 21 napnál többet hiányozókat zárta ki a bérmegtakarításból elkülönített pénzből - személyenként 80 ezer, illetve 120 ezer forintból - , hanem azokat is, akik például decemberben érdekvédelmi tevékenységet végeznek - írja a Szakszervezetek.hu.

Meleg János, a VSZ elnöke kijelentette, a szakszervezet természetesen örül annak, hogy a cégvezetés – egyébként a bérmegállapodásból következő – év végi kifizetéséről rendelkezik, de a bevezetés körülményeit és az elosztást enyhén szólva is aggályosnak tartják.

Az új vezérigazgató, Keresztes Péter által jegyzett utasítás december 7-én, érdekképviseleti véleményezés nélkül jelent meg.

Az intézkedés szerint az egyszeri pótlék azoknak jár, akik „decemberi távolléte meghatározott mértéken alul marad, így hozzájárul a hatékony és biztonságos munkavégzés, valamint az év végén fokozottan elvárt színvonalú vasúti szolgáltatások fenntartásához". Az a bizonyos meghatározott mérték pedig mindössze két nap, amin néhányan már a határozat késői kiadásakor túl voltak, ezért kimaradnak az átlagosan 80, illetve 120 ezer forintos juttatásból. Ez sérelmes és felháborító megkülönböztetés – szögezte le az elnök. Meleg János szerint azonban legalább ennyire felháborító, hogy a cégvezetés kizárja azokat is, akik önhibájukon kívül – hosszas betegség, akár még munkahelyi baleset miatt is – 21 napnál többet hiányoztak. 

Elesnek a juttatástól azok a munkavállalók is, akik a hónap kezdete óta „más jogcímen" előre engedélyezett érdekvédelmi munka miatt voltak távol. Ők például a szakszervezeti tisztségviselők, az üzemi tanács tagjai vagy a munkavédelmi képviselők – magyarázza Meleg.

A Vasutasok Szakszervezete nem hagyja, hogy a munkavállalókért egész évben plusz munkát végző tisztségviselői a MÁV-START vezetésének önkényes és diszkriminatív magatartása miatt elessenek a juttatástól, ezért a megfelelő vállalatcsoporti és hatósági fórumokhoz fordul jogorvoslatért, és amennyiben nem sikerül eredményt elérni, saját forrásaiból kompenzálni fogja érintett tisztségviselőit – szögezte le az elnök.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani

Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk

Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere

A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk