kapubanner for mobile

Egy fürdő, ahol a diákmunka töretlen siker

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nyaranta száznál is több diák dolgozik Ceglédfürdőn szövetkezeti foglalkoztatás keretében. Miért éri meg fiatalokat szezonmunkára felvenni? Hogyan mehet ez gyorsan, gördülényeken? Erről szól a HR Portal és a WHC Csoport podcastja. Akik megosztják a jó gyakorlatot: Sági Beatrix (Ceglédi Gyógyfürdő), Margitics Ákos (WHC). A riporter: Bombera Krisztina.

Szövetkezzünk, iskolaszövetkezet podcast WHC HR Portal Ceglédfürdő-

Vannak helyzetek, amikor kifejezetten érdemes diákokat alkalmazni Való igaz, hogy általában kevés tapasztalattal rendelkeznek, de sokszor ez nem is hátrány. Sőt! Nincsenek rossz beidegződések, hanem motiváltak, rugalmasak. A szövetkezeti foglalkoztatásban pedig jól kielégítik a megrendelői igényeket.

Ceglédfürdő, a diákmunka paradicsoma

Remek példa erre, a Ceglédfürdő esete, ahol a diákok szövetkezeti foglalkoztatása évek óta kiválóan működik. Mivel a szabadidőközpont tevékenységére szezonalitás jellemző, így év közben kevés létszámmal működnek. A nyári hónapokban viszont extra munkaerő-többletre van szükségük. Nem ritka a plusz 120-140 fős fiatal személyzet sem.
Óriási feladat lenne mindezt adminisztrációban, időbeosztásban, feladatkiosztásban menedzselni. Ezért választották a számukra ideális szövetkezeti foglalkoztatást, aminek számos előnyét élvezhetik.

Erről beszél a Ceglédi Gyógyfürdő képviseletében Sági Beatrix marketing és kommunikációs vezető, a WHC-tól pedig Margitics Ákos a szövetkezeti üzletág vezetője. A riporter: Bombera Krisztina.

Érdekelnek a részletek? Szívesen meghallgatnál, hogy vált be a fürdőnek ez a fajta rugalmas megoldás? Kattints ide, és hallgasd meg a podcastot most! »»

WHC Csoport · Szövetkezzünk! - A diákszövetkezeti foglalkoztatásról feketén-fehéren

Vagy nézd meg videón a Youtube-on itt:

 

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek