Egy menedzser legyen zaklatott

Menedzserünk minden bizonnyal okkal és joggal viseli vállán cége terheit, elvégre ő a kiválasztott, a megfelelő az adott feladatra. Ám ahogyan mindannyiunk számára ismerős a konfekció menedzseri imidzs, ugyanígy tisztában vagyunk azzal is, hogy a vállon cipelt terhek jelentős része akkor sem kerülne onnan le, ha erre lehetőség adódna. Hiszen egy menedzsernek illik zaklatottnak, elfoglaltnak, és ettől sajnálatra méltónak lennie. Pedig a biznisz nem feltétlenül erről szól… Ha nem erről, akkor vajon miről? A választ tudjuk jól, csak néha hajlamosak vagyunk elfelejteni. Az üzlet sok mindenről szólhat, de mindenekelőtt a hatékonyságról. A hatékonyság az egyik leginkább központi fogalom az interim menedzsment világában is, a vezetőnek itt ugyanis az átlagosnál élesebb helyzetekben kell helytállnia.

A gazdasági versenyben a vevőnél van a nyerő zseton, vagyis a vásárlási döntés lehetősége. Ő forgatja a kezében ezt a zsetont, gondolkodik, informálódik, és arra a mezőre teszi azt le, amely számra a legnagyobb hozzáadott értéket garantálja. Ezt a kegyet pedig az a vállalat tudja elnyerni, amely a leghatékonyabban használja fel a rendelkezésére álló erőforrásokat. Na mármost a vállalatot vezető menedzserek első számú feladata mi más lehetne, mint hogy ezt a hatékonyságot elérjék, biztosítsák, ráadásul fenntartható módon, modellszerűen. Ezt pedig csak úgy képesek elérni, ha maguk is hatékonyak, hiszen részben a vezetői minta okán, részben a vállalatban megtestesített cégkultúrán keresztül, leginkább pedig az értékteremtő folyamatok mozgásban tartásával ez a legfőbb feladatuk.

Ha tehát visszakanyarodunk az egyszeri menedzser esetéhez, világosság válik a helyzet: a jó menedzser hatékony, tehát fókuszált. Mit is jelent ez? Biztosan sokan emlékeznek még gyerekkori cirkuszi emlékeikre, amikor is az artista kilépett a porondra egy hosszú bottal, a végére helyezett egy tányért, majd pörgetni kezdte, és amikor az már elég sebesen forgott a bot tetején, leszúrta a földbe és egy újabb tányérral ismételte meg ugyanezt. Az ötödik-hatodik után egyre feszültebben figyelhettük a nézőtérről növekvő igyekezetét, hogy minden tányér a helyén maradjon, újabb és újabb lendületet kapva az időközben sebesen rohangáló zsonglőr által. Egy idő után aztán a tányérok a porban végezték, hiszen a menedzselt rendszer elérte kapacitásai határait.

Ugyanígy van ez a cégeknél is, ahol a tányérok az ügyek, projektek, a zsonglőr meg a menedzser. Különösen igaz ez az interim menedzserek helyzeteire, akik az esetek jó részében sokkal szigorúbb keretek és elvárások közé szorítva végzik munkájukat, mint az alkalmazott vezetők, mivel a projektek többségénél a megrendelő ideje, türelme és esetleg a pénze is fogytán van, így a lehető legrövidebb idő alatt a lehető leghatékonyabban kell elérni a célokat. Világos, hogy korlátozott mennyiségű tányért, vagyis feladatot lehet hiba nélkül mozgásban tartani, még ha hajlamosak is vagyunk azt hinni, hogy mindez csak akarat kérdése. Részben nyilván, nagyrészt azonban nem a mi képességeink kifeszítése a feladat, hanem a vevők minőségi kiszolgálása. Ez pedig más menedzseri mentalitást igényel. Például azt, hogy nem az időt kell tudnunk menedzselni, hanem fókuszálnunk kell tudni megtanulni. A törött tányérért ugyanis nem fizet a vevő.


Kristóf Györgyi
Hammel & Hochreiter
Business & Management