Egységes béremelést kapnak az állami cégeknél dolgozók 2017-ben
Azonos mértékben emelné a kormány az állami cégeknél dolgozó munkavállalók fizetését. Két héten belül kiderülhet, mennyivel emelkedik a köztulajdonban lévő vállalatok több tízezer alkalmazottjának keresete - írja a Magyar Idők.
Palkovics arra figyelmeztetett: az egyeztetésekre mielőbb sort kell kerítenie a kormánynak az érdekképviseletekkel, mivel csak ezt követően tudnak megkezdődni a konkrét megbeszélések az állami vállalatok vezetőivel. Erre a következő bő két hétben van leginkább érdemi lehetőség. A szakszervezetek támogatnák az állami szférában is a hosszú távú, többéves bérmegállapodást.
Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szintén megerősítette, hogy a kormányzat egységes bérajánlást tervez az állami cégek alkalmazottainak jövő évi juttatásai kapcsán. A szakszervezeti vezető ezek mellett arról is beszélt, hogy sürgősen el kellene kezdeni a tárgyalásokat a kormánnyal, de nemcsak az állami vállalatoknál dolgozók béréről, hanem a közalkalmazottak fizetéséről is. Ez azért is fontos, mert a minimálbér 15, valamint a garantált bérminimum 25 százalékos megemelésével jelentősen összetolódik a közalkalmazotti bértábla. A közalkalmazottak bérével kapcsolatos tárgyalásokra az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács fórumán kerül sor, azonban annak pontos időpontja egyelőre még nem tisztázott - írta a lap.
A GKI felmérése szerint a cégek átlagosan 8 százalék béremelést terveznek jövőre, a nagyobb vállalatok 11 százalékot.
Magyar Idők
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A demográfiai kihívások és a gazdasági stagnálás kettős szorításában telt a 2025-ös év a hazai munkaerőpiacon. Miközben a gazdasági környezet... Teljes cikk
Írország világszinten is egyedülálló lépésre szánta el magát: állandó alapjövedelem-programot indít művészek számára. A heti 325 eurós... Teljes cikk
Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való... Teljes cikk
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 1 hete
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 2 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hete
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hete
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 4 hete
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 1 hónapja
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 1 hónapja
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben