kapubanner for mobile

Elbocsát 30 ezer embert a Volkswagen

A Volkswagennél 30 ezer ember állását szüntetik meg 2021-ig. Erről állapodtak meg a menedzsment és a szakszervezeti vezetők. A leépítéssel párhuzamosan 9 ezer új munkahelyet hoznak létre - írja a portfolio.

A menedzsment cserébe vállalata, hogy a jövőben elektromotorokat és elektromos járműveket is gyártanak majd Németországban, illetve több ezer új munkahelyet teremtenek majd a területhez kapcsolódóan. Az egyezség célja, hogy érdemben javítsák a Volkswagen profitabilitását, illetve előmozdítsák az átmenetet a cégcsoporton belül az elektromos hajtás irányába - jelent meg a portfolión.

A leépítéssel párhuzamosan 9 ezer új munkahelyet hoznak létre, így 21 ezer állás szűnhet meg. A beszámolók szerint az elektromos hajtáshoz, illetve járművek gyártásához kapcsolódóan 9 ezer új munkahelyet hozhatnak létre majd. Továbbá megállapodás született arról is, hogy a Volkswagen főhadiszállásán, Wolfsburgban készül majd egy elektromos SUV, míg a nemrég bemutatott Volkswagen I.D Zwickauban készülhet majd.

A cégcsoport jelenleg 610 ezer főt foglakoztat globálisan, így a 21 ezer fővel számolva, a teljes munkaerő durván 3,5 százalékkal csökkenhet.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
ESG: könnyítés a kkv-knak, szigorodó fókusz a nagyvállalatokon

A kis- és középvállalatok számára egyszerűsítést jelent a vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló uniós irányelv, a CS3D aktuális... Teljes cikk

Stabil számok, romló jelek: nő a fiatalok munkanélkülisége

Öt százalékon stagnált az általános munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban, ami... Teljes cikk

Így érzik magukat a munkavállalók: elkötelezettség, stressz és a vezetők szerepe

Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk