kapubanner for mobile

Először indul Magyarországon állatvédelmi szakállatorvos- és állatvédelmi szakjogászképzés

Magyarországon elsőként indul állatvédelmi szakállatorvos- és állatvédelmi szakjogászképzés ősszel - tájékoztatta az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja.

Az állatvédelmi szakállatorvos-képzést az Állatorvostudományi Egyetem azoknak indítja, akik legalább hároméves általános állatorvosi szakmai gyakorlattal rendelkeznek, az állatvédelmi szakjogászképzést pedig - a Miskolci Egyetemmel közösen - végzett jogászoknak.

Utóbbi képzésben az állatvédelmi joganyag magas szintű és részletes oktatása mellett az állatvédelem állatorvosi, pszichológiai, kommunikációs, gazdasági, szociológiai és antropológiai vonatkozásaival is megismerkedhetnek majd a jelentkezők. 

A szakjogászképzés meghirdetéséről szóló együttműködési megállapodást február 22-én írta alá a két egyetem - olvasható a közleményben, amelyben idézték Sótonyi Pétert, az Állatorvostudományi Egyetem rektorát is, aki azt mondta: "az állatvédelem korunkban egy dinamikusan fejlődő, különböző tudományágakon átívelő területté vált, ezért fontos, hogy sokszínű, multidiszciplináris megközelítési módot sajátítsanak el az állatvédelmi ügyekben közreműködő szakemberek".

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek