Először rendeznek Magyarországon virtuális állásbörzét

Először rendeznek Magyarországon online állásbörzét május 2-5. között virtuális standokkal, ahol a vállalat képviselőit és a hirdetett állásokat minden eddigi élő állásbörzénél jobban megismerhetik a pályázók. Hortobágyi Dórát a CV-Online szakértőjét egyedi kezdeményezésükről kérdeztük.

Május 2-5. között első ízben vehetnek részt hazai és külföldi munkavállalók és munkáltatók a hazai munkaerőpiac legelső, virtuális állásbörzéjén. A rendezvényt szervező CV-Online cégtől Hortobágyi Dórát kérdeztük, a cég szakértőjét.

- Mikor és honnan jött az ötlet, hogy ilyen rendezvényt szervezzenek?
- Az Online Állásbörze csak Magyarországon új kezdeményezés, más CV-Online országokban viszont már sikeresen volt ilyen rendezvényünk. Két héttel ezelőtt például Lettországban vonzott több ezer álláskeresőt a fórum.

- Milyen előnyei vannak egy ilyen virtuális állásbörzének?
- Állásbörzéken való részvételek során sok olyan látogatóval találkoztam, aki több száz kilométert utazott azért, hogy személyesen találkozhasson a cégek képviselőivel. Az Online Állásbörzén az álláskeresők földrajzi helytől függetlenül tehetik fel kérdéseiket és jelentkezhetnek a meghirdetett pozíciókra. Ezen túl a résztvevő cégek több szakmai területen hirdetnek majd meg nyitott pozíciókat, így bármilyen képzettségű álláskereső találhat magának megfelelőt.

- Hogyan képzeljük el, milyen lesz ez az állásbörze?
- Hasonlóan a hagyományos börzékhez, a vállalatok itt is rendelkeznek majd egy standdal és egy információs oldallal, csak virtuális formában. A látogatók betűrendes vagy tevékenység szerinti listából választhatják ki a nekik tetsző céget. Az információs oldalon minden olvasható majd a cégről, ami egy álláskereső számára fontos lehet, például a cég tevékenysége, története, az ott dolgozók kora, a pályázás módja, a toborzás
folyamata. A cég képviselőjének neve mellett a képe is megjelenhet, így tehető személyesebbé a kapcsolat. A kérdéseket egy fórum keretében tehetik majd fel a jelentkezők.

- Körülbelül hány hirdetőre és hány résztvevő látogatóra számítanak?
- Más országokban lezajlottak szerint 70-100 cég jelentkezését várjuk és több ezer álláskeresőt.

- Elsősorban milyen jellegű álláshirdetők és álláshirdetések várhatóak az állásbörzén és ezzel párhuzamosan milyen látogatói szegmens?
- Mint már említettem is, több tevékenységi területről várunk pozíciókat, így minden kereső találhat magának megfelelőt. A pályázók részéről természetesen számítunk az oldalunk regisztrált és állandó látogatóira, ezen túl elérjük az egyetemek, főiskolák hallgatóit, valamint több oldalon és újságban megjelenik majd az egyedi kezdeményezés híre vidéken és a fővárosban egyaránt.

- Milyen megjelenési lehetőségek lesznek a munkáltatói oldalnak? Van-e olyan opció, amellyel -mint az az élőben megszervezett állásbörzéken már megszokott gyakorlatnak számít- kiemelkedhetnek a többi munkáltató közül...
- Az Online Állásbörze oldalán lévő felsorolásban a cégek között nincsenek kiemelések. Azok a munkaadók akik jobban ki akarnak emelkedni, termesztésen igénybe vehetik a CV-Online-on megtalálható branding lehetőségeket (bannerek, címoldali logó, sbt); valamint az egyéni igényeknek megfelelő megoldásokat is megvalósítunk.

- A magyar munkaerőpiacon milyen fogadtatásra számítanak a virtuális állásbörze kapcsán most és a jövőben?
- Az internet egyre inkább a mindennapi életünk részévé válik, ezért biztosak vagyunk abba, hogy mind az álláskeresők, mind pedig a munkaadók pozitív tapasztalatokat szereznek. Úgy gondolom, a világhaló használatának terjedése miatt nem lesz akadály, hogy szemtől szembe nem találkozik majd a munkaadó és az álláskereső. Ez formátum nagyon jól kiegészíti a személyes találkozást. Itt olyan kérdéseket is feltehetnek az álláskeresők, amit nem akarnak vagy nem mernek megtenni személyesen. Azáltal, hogy minden kérdés látható, lehet, hogy olyan dolgokról is értesülhetnek a résztvevők, amikre maguk nem is gondoltak.
Szeretnénk, ha az újdonságon túl az álláskeresők és vállalatok számára is hasznos lehetne a rendezvény. Jelenleg, amikor a cégek egyre nehezebben találják meg a megfelelő munkaerőt, fontos minden olyan kezdeményezés amely növelheti a toborzási folyamat hatékonyságát. Az ez évben összegyűjtött tapasztalatok és visszajelzések pedig hasznosak lesznek a jövő évben megrendezésre kerülő Online Állásbörze tervezésekor.

- Meddig van (és milyen módon) lehetősége a munkáltatóknak, hogy jelentkezzenek erre a speciális rendezvényre?
- A vállalatok jelentkezést várják kollegáink az 1 374 7000-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen április 26-ig. Mindenkit szeretettel várunk!
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki a tudásról beszél, mégis a papír számít az állásinterjún – miért?

A készségalapú felvétel évek óta a toborzás megújulásának ígérete, a mindennapi gyakorlatban azonban csak lassan nyer teret. Egy friss nemzetközi... Teljes cikk

Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók

Egy friss kutatás szerint az önéletrajzban feltüntetett hobbik az első szűrésnél is döntőek lehetnek – és nem mindegy, mit árulnak el rólunk. A... Teljes cikk

Ezek az állások tarolnak 2026-ban - itt a LinkedIn toplistája!

2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek