kapubanner for mobile

Emelkedik a katonák fizetése 2018-ban

Tizenhárom pontos megállapodást írt alá a honvédelmi tárca a szakszervezetekkel a 2018-as bérjellegű és béren kívüli juttatásokról -írja az MTI.

Öt százalékkal nő a katonák bére 2018-ban, ami 2015 nyarához képest átlagosan immár 45 százalékos emelkedést jelent - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter az aláírás előtt. Szólt arról, hogy a családos katonák gyermeknevelési támogatása nettó 20 ezer forintra, a tanévkezdési támogatás 30 ezer forintra emelkedik, ez 25 százalékos növekedés.

Simicskó kitért arra is, hogy mintegy 10 százalékkal, 45 ezer forintra nő a katonáknak járó Erzsébet-utalvány értéke. Továbbra is ezer forint a katonák, közalkalmazottak, munkavállalók felé a tárca bankszámla hozzájárulása, mintegy 10 százalékkal, 4700 forintra nő havonta és fejenként az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, továbbra is 50 százalékos mértékű a közlekedési bérlet támogatása, a közalkalmazottak, kormánytisztviselők részére egy egyszeri 94 ezer forintos ruházati költségtérítést biztosít a tárca.

A megállapodást a tárcavezető a Honvédszakszervezet, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége vezetőivel írta alá. Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke eredményként értékelte a megállapodást, amely megfelel a béren kívüli juttatások ez évi szintjének, néhány esetben annak továbbfejlesztése.

Fotó Pixabay
MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek