Ennyi jutalmat vittünk haza 2010 első felében
A magyarországi pénzügyi jutalmak és egyéb, teljesítményhez kötött juttatások országos átlaga 2010. első félévében 198.400 forint volt, míg a 13. havi bér országos átlaga 197.000 forintot ért el - derül ki egy felmérésből.
Felsővezetőknek áll a világ
A Workania állásportál által működtetett www.merces.hu kutatói szerint a 13. havi bérjellegű jutalmak a felsővezetők körében növekedtek kiugróan magas, 59 százalékos mértékben, az előző évi 430.000 forintos átlagról az idei 685.100 forintos átlagos szintre.
A pénzügyi jutalmak mind a középvezetők, mind a felsővezetők esetében csökkentek, az előbbieknél 6 százalékkal (292.000 helyett 273.800 forint volt az átlag), az utóbbiaknál 7 százalékkal (568.443 helyett 530.800 forint volt az átlagos mérték). Feltűnően nagy a különbség felsővezetők és a szolgáltatási szektorban dolgozó szakemberek jutalomszintje (138.150 forint) között, ez megközelítően körülbelül négyszeres volt az idén.
A kutatás szerint a leginkább 50-250 fős cégeknél érdemes munkát vállalni, a 13. havi fizetések itt erősödtek a legnagyobb mértékben (a növekedés mértéke 28 százalékot ért el), a 160.800 forintos tavalyi adathoz képest 206.600 forint volt az átlag idén. Vélhetően az ezer alkalmazott feletti cégek munkavállalói sem panaszkodtak 2010-ben, a 25 százalékos 13. havi bérnövekményükkel.
A legrosszabbul azok a szakképzett dolgozók jártak, akiket a szolgáltatási szférában alkalmaznak, esetükben a 13. havi bér 2 százalékkal 106.000 forintról 104.400 forintra mérséklődött.
A cégnagyság szerinti összevetésben a hazai pénzügyi jutalmak és províziók országos átlaga legerőteljesebben a tíz alkalmazott alatti vállalkozásoknál erősödött: itt 28 százalékos növekedést tapasztaltak a Merces kutatói, a tavalyi 122.000 forintos átlagszint helyett az 156.700 forintra nőtt az átlagjutalmak mértéke.
A felmérés szerint kimagaslóan, 46 százalékkal nőttek az éttermek, bárok, étkezdék munkavállalóinak adott jutalmak, a hotelek, panziók, szálláshelyek alkalmazottainál 33 százalék volt a növekedés. Az állami szerveknél 22 százalékos átlagos jutalomszint emelkedést mértek a kutatók. Az elektrotechnikai iparban dolgozók ehhez képest keserűen tapasztalhatták, hogy 2 százalékkal alacsonyabb volt az idén a jutalmazási szint, mint az előző éve első félévében.
A 13. havi bérek területén kimondottan erős visszaesés figyelhető meg az utazási irodák dolgozói esetében (33 százalék), a telekommunikációs iparág munkavállalóinál (21 százalék), és a kiskereskedelmi dolgozók borítékjainak tartalmát illetően (13 százalék).
Szinte hajszálra ugyanaz a hátrány sújtotta (3 százalékos visszaesés) az idén az egészségügyi dolgozókat, mint a médiamunkásokat. Bár a pénzügyi jutalmak vizsgálata a médiában dolgozók esetében 7 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi állapotokhoz képest, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott kutatásban.

A mikro vállalkozásoknál nőttek a leginkább a jutalmak

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon