kapubanner for mobile

Ezen a héten programok a sokszínű munkahelyekért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Idén először rendezik meg Magyarországon az egyedülálló Sokszínűség Hete program-sorozatot, mely során a csatlakozó vállalatok az egyenlő bánásmód és a sokszínű munkahely fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, széleskörű belső rendezvényeken keresztül.

Az Európai Unióban már nagy múltú Sokszínűség Hete kezdeményezés során több száz vállalkozás részvételével munkavállalók ezrei hívják fel a figyelmet a munkahelyi sokszínűség és az esélyegyenlőség fontosságára. Magyarországon eddig 31 vállalat jelezte, hogy csatlakozik, de a szervezők örömmel fogadják újabb résztvevők jelentkezését. A program-sorozatban résztvevő magyar vállalatok többek között olyan programokat szerveznek munkavállalóiknak, mint a kismama találkozó, sokszínűségi garázs vásár, multikulturális közös ebéd, gyermek-rajzverseny a mozgássérült közlekedés lehetőségeiről és kihívásairól, kerekasztal beszélgetések és workshopok, továbbá a Dolgozó Szülők Napjának bevezetését is tervezik.

A május 29. és június 2. között megrendezett esemény-sorozat a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) és az mtd Tanácsadói Közösség által képviselt Sokszínűségi Karta kezdeményezésére jön létre.

A Sokszínűségi Karta, az Európai Unió közel 15 éve indult kezdeményezése, célja, hogy minél több vállalat számára kulcsfontosságúvá váljon a felelős foglalkoztatás az uniós országokban, így Magyarországon is. A Sokszínűségi Kartához Magyarország 2016-ban csatlakozott.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ezen a héten programok a sokszínű munkahelyekért
2. oldal - Szemléletváltás: értékként kell meghatározni a sokszínűséget
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek