Felmentési idő alatt nem adható ki a szabadság

Dr. Mayer M. Balázs

A közszolgálati jogviszonyban álló alkalmazott az öregségi nyugdíj-jogosultság elérését követően is jogviszonyban maradt. A munkáltatónál időközben vezetőváltás történt, melyet követően a munkáltatói jogkör gyakorlója közölte a munkavállalóval, hogy jogviszonyát meg kívánja szüntetni. Ennek jogi akadálya nem volt, hiszen a nyugdíj-jogosultságra tekintettel a felmentés nem volt indokoláshoz kötött. Erre tekintettel munkavállaló a felmentés jogszerűségét nem kívánta vitatni, pusztán a törvény által előírt juttatásokra tartott igényt.

A jogvita a felek között ebben a vonatkozásban alakult ki. A közalkalmazottal közölt felmentési okirat ugyanis az időtartam pontos megjelölésével meghatározta a felmentési időt, ezt azonban oly módon tette, hogy a felmentési idő első időszaka egybeesett a munkavállalót időarányosan megillető, de ki nem adott szabadság időtartamával. A munkáltató továbbá a teljes felmentési időre felmentette munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól. Mindezt a munkavállaló a felmentési okiratból tudta meg, amelynek átadásakor szóban közölte vele a munkáltató, hogy a közlést követő naptól szabadságra kell mennie. Ez munkavállaló számára hátrányos helyzetet teremtett, hiszen a ki nem adott szabadságot a munkáltató nem pénzben váltotta meg, hanem a felmentési idő "terhére" kiadta.

Munkavállaló aggályainak több alkalommal hangot is adott, azonban munkáltató a közalkalmazott érveit nem fogadta el. Ezt követően munkavállaló - a felmentés közlését követő 30 napon túl - ügyvédhez fordult, majd a felmentéssel kapcsolatos jogi problémákat - immár ügyvéd útján - írásban is közölték a munkáltatóval. A levélben kérte szabadságának pénzbeli ellenértékének 8 napon belüli megfizetését arra hivatkozva, hogy a szabadság kiadására vonatkozó eljárási szabályok megsértése miatt a felmentési idővel egybeeső szabadság kiadása nem volt jogszerű, így annak pénzbeli ellenértékére jogszerűen tart igényt.

A munkáltató válaszlevelében mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy a felmentés jogszerűségének vitatására a közléstől számított 30 napon belül van jogi lehetőség. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felmentési idő és a szabadság kiadásának viszonyát tekintve a munkáltató hosszú ideje azonos módon jár el, és ez a gyakorlat jogszerű.

Az ügyvédi viszontválasz egyrészt kitért arra, hogy a 30 napos határidő arra az esetre vonatkozik, ha a munkavállaló a felmentés jogellenességének megállapítását kéri a bíróságtól. Ettől alapvetően eltér a jogi helyzet akkor, ha a felmentés indokolásának valóságát és okszerűségét a munkavállaló nem kívánja vitatni (ezt ebben az esetben fogalmilag sem tehetné meg, hiszen nincs indoklási kötelezettség), viszont a közszolgálati jogviszonyból eredő pénzbeli igényt támaszt, amelynek elévülési ideje az általános szabályok szerint alakul. A válasz másrészt hivatkozott arra a töretlen joggyakorlatra, amely szerint a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés idejére szabadság nem adható ki, továbbá a szabadság kiadására vonatkozó eljárási szabályok megsértése az intézkedés érvénytelenségét eredményezi. A levél hatására a felek peren kívül megegyeztek.