Fogyatékos pályakezdő is kereshet jól a közigazgatásban
Három közigazgatási ösztöndíj programot indított a Miniszterelnöki Hivatal. A háromból egyet fogyatékossággal élő tanulóknak írt ki a hivatal. Ám a tanulmányaikat folytató fogyatékos felsőoktatási hallgatók pályázhatnak a nem kifejezetten számukra kiírt ösztöndíjprogramokba is. Kár, hogy erről nem tájékoztatták őket. Ez azért lett volna fontos, mert a két másik ösztöndíj dupla annyi ideig tart és dupla annyi ösztöndíjat fizet, mint a nekik kiírt verzió.
Feltűnt a kiírásokban, hogy a tanulmányaikat folytató fogyatékos felsőoktatási hallgatóknak 3 hónap tapasztalatszerzésre van lehetőségük, 50 ezres adómentes havi ösztöndíjért, míg másik két esetben végzett hallgatók, illetve vidéki pályakezdők dolgozhatnak a közigazgatásban egy éven át, magasabb ösztöndíjért. A Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogramban – elsősorban a vidéken élők – 110 000 Ft adó- és járulékmentes jövedelemhez juthatnak a területi közigazgatásban, a kijelölt Kormányhivatalokban. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramban a diplomás, idegen nyelveket magas szinten beszélő fiatalok vehetnek részt. A program 10 hónapig tart: ezen belül a magyar központi közigazgatásban (minisztériumok) 7 hónapot, az Európa Unió egyes tagállamai központi közigazgatásában pedig 3 hónapot töltenek el, így nemzetközi tapasztalattal kezdhetik meg közigazgatási életpályájukat. A program végén a befogadó intézmények a legkiválóbb ösztöndíjasoknak kormánytisztviselői állást ajánlhatnak fel.
Megkérdeztük a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy mi az oka annak, hogy a fogyatékos felsőoktatási hallgatók számára kiírt pályázat útján elnyerhető ösztöndíj rövidebb időtartamú és alacsonyabb havi összeget fizet, mint a másik kettő. Ezt azzal indokolták, hogy esetükben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező ösztöndíjasok vehetnek részt, 4 órás munkaidőben. Az ösztöndíjprogram hossza a felsőoktatási szemeszterek rendjéhez igazodva 3 hónap.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ügyeit jól ismerő forrásunktól ennél többet tudtuk meg: egy elhibázott döntés miatt tavaly hosszabb ideig tartott és 8 órában volt lehetőség ugyanerre a programra. A kiírás után jöttek rá, hogy a nappali tagozatosok maximum 4 órában tudnak dolgozni, ezért jelentkezett kevés fogyatékossággal élő hallgató. Tanulva ebből idén 3 hónapra csökkentették az időtartamot, napi 4 órás munkaidővel. Ekkor már nem az EMMI, hanem a Miniszterelnökség írta ki a pályázatot.
Hogy miért nem gondoltak pályakezdő fogyatékos személyek bevonására, míg a másik két esetben igen? „Ezen programokból természetesen a fogyatékkal élő hallgatók sincsenek kizárva” – közölte a HR Portállal a Miniszterelnökségi Sajtóiroda. Tehát pályázhatnak a „területi” és „közigazgatási” ösztöndíjra is, miután befejezték tanulmányaikat: „a Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramja plusz lehetőség, hogy az aktív hallgatói jogviszony alatt munkatapasztalathoz jussanak. Van arra példa, hogy egy fogyatékos hallgató sikeresen végzett ösztöndíjasként, és később a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramba jelentkezett és nyert felvételt” – írta a sajtóiroda.
Mint megtudtuk, a tavalyi két szemeszterben összesen 30 fogyatékos felsőoktatási hallgató szerzett munkatapasztalatot. A Miniszterelnökség Sajtóirodája szerint közülük egy pályakezdő került be, konkrétan a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramba, melyben 36 fő vett részt, míg a területiben 50.
Tehát a közigazgatási és területi ösztöndíj nem zár ki senkit, vagyis nyitott minden álláskereső előtt, az viszont probléma, hogy nincs feltüntetve egyik kiírásban sem, hogy jöhetnek a fogyatékossággal élő pályakezdők, vagy bármilyen speciális helyzetben lévő személy jelentkezését várják.
Pulay-Virág Borbála, a Salva Vita Alapítvány programvezetője szerint szükség volna a megerősítésre: „Nem feltételezzük, hogy diszkriminatív a kiírás, de pár mondat jó lenne arról, hogy az intézmények felkészültek a fogyatékossággal élő pályakezdők érkezésére a közigazgatási és területi ösztöndíj esetében is. Ahogy a számukra kiírt közigazgatási ösztöndíj pályázatban szerepel: „hogy speciális igényeikre való körültekintéssel szabályozott és kiszámítható keretek között, mentorok személyes támogatása mellett” szerezhetnek munkatapasztalatot. Ennek hiányában felmerülhet bennük, hogy a befogadó minisztériumok, kormányhivatalok nincsenek felkészülve a fogadásukra. Az is elbizonytalaníthatja az érdeklődőket, hogy a kiírásban több fordulós felvételi folyamat szerepel, amiről nem tudjuk, mennyire specifikus, hogy teljesíteni tudják-e. A „felkészülés” röviden úgy foglalható össze, hogy például egy hallássérült ember ne azért essen ki, mert hallássérült, hanem azért mert nem ő volt a legjobb.” A Salva Vita ezért kéri a vele együttműködő munkáltatókat, hogy alakítsák úgy a HR folyamataikat, hogy alkalmasak legyenek arra, hogy minden speciális igényű pályázót ugyanazon a színvonalon fogadhassanak.
Pulay-Virág Borbála kérésünkre utánanézett, és megállapította, hogy a fogyatékos hallgatóknak szóló közigazgatási ösztöndíj hiánypótló, jelenleg más nem áll rendelkezésre. A programvezető szerint előrelépés, hogy a közigazgatás nyitott feléjük, főleg ha fel tudnak készülni a speciális igényeikre.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 3 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 4 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 5 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 6 hónapja
- Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul 6 hónapja
- Tudásra építve a létesítményüzemeltetésben – a B+N Csoport a képzésben látja a jövőt 6 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 6 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 8 hónapja
- Ennyivel nő a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?