kapubanner for mobile

Fókuszban a munkahelyek megtartása, amiből most 160 Pest megyei kkv profitál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően - jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter erről a dabasi székhelyű Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán beszélt.

A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak - hangsúlyozta. Hozzátette azt is: a koronavírus elleni védekezésben Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően eredményes volt, számolni kell azonban azzal, hogy a járvány idén visszaesést okoz a magyar gazdaságban.

Mint mondta: a kormány intézkedéseinek középpontjában a munkahelyek védelme, a családok megélhetésének, valamint a vállalkozások talpon maradásának támogatása áll. Pest megyében, ahol a regisztrált hazai kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka működik, különösen fontos az olyan fejlesztések támogatása, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások erősítéséhez.

A Pest megyei kis- és közepes vállalkozások számára tavaly megnyílt pályázati kiírásra több mint négyszeres volt a túljelentkezés - közölte a miniszter.

Ezért megvizsgálva a keretösszeg megemelésének lehetőségét a kormány úgy döntött, hogy a 2020 májusában nyertesként jelölt 86 pályázaton túl várhatóan további 78 cég eszközberuházását támogatja - tette hozzá.

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja az, hogy segítse a Pest megyei vállalkozások versenyképességének növelését és a munkahelyek megtartását. A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, valamint információs technológiai fejlesztések megvalósítására is - ismertette Varga Mihály.

A Metal 99 Kft. 384 millió forintot meghaladó beruházásához több mint 173 millió forint támogatást nyert el a Pénzügyminisztérium által meghirdetett pályázaton. A fejlesztéssel a vállalkozás modernizálja gépparkját, bővíti kapacitásait. A cég olyan közlekedési vállalatok beszállítója, mint a BKV, a Mahart, a MÁV vagy az egyes megyeszékhelyek tömegközlekedéséért felelős társaságok.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek