Gyes után csak 4 órában megyek vissza, a gyes idejére is ennek alapján jár a szabadság?

Gyes utáni szabadsággal kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Lassan lejár a gyesem. A munkáltatóm 8 óra helyett csak 4 órára tud visszavenni dolgozni, amit én elfogadtam. Érdeklődnék, hogy a gyes idejére járó szabadság (gyes után szabadságon leszek) számfejtése napi 8 vagy napi 4 órában kell hogy történjen?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A szabadság kiadása és elszámolása a szabadság igénybevételekor irányadó (szerződés szerinti) napi munkaidő, illetve munkaidő-beosztás alapján történik (a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 124. §). Tehát, a felek a munkaidő csökkentésében még a szabadság igénybevétele előtt megállapodtak, akkor a szabadság felhasználásakor már a csökkentett mérték lesz irányadó, azaz a jelen esetben már napi négy órával kell számolni. Annak nincs jelentősége, hogy a szóban forgó szabadságra a munkavállaló olyan időszak alapján szerzett jogot, amikor még nyolc óra volt a napi munkaideje. A feleknek ezért a munkaidő mértékéről szóló megállapodás megkötésekor érdemes ennek figyelembe vételével tisztázni, hogy a munkaidő mikortól csökkenjen részmunkaidőre. Ez ugyanis a fizetés nélküli szabadság utáni visszatéréskor kiadandó szabadság szempontjából nagy jelentőséggel bír.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Kártyás Gábor Munkajogi szakértő - Dr. Kártyás Gábor

Dr. Kártyás Gábor, az Opus Simplex vezető tanácsadója, munkajogi tréningek, munkajogi szakjogász és szaktanácsadó képzések, konferenciák rendszeres előadója, egyetemi oktatói munkája mellett széles körű tudományos tevékenységet végez. Rendszeresen jelennek meg publikációi munkajogi szaklapokban.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Betegség miatt elvehetik a pihenőnapokat?

Cégünknél éves munkaidőkeretben, 12 órás 4 műszakos rendben dolgozóknál a betegszabadság miatt utólag elveszik az év elején meghatározott... Teljes cikk

Táppénz alatt járhatok hétvégén tanfolyamra?

Nagy fokú munkahelyi stressz és kimerülés miatt a háziorvosom táppénzre vett (60%). Korábban jelentkeztem egy felnőttképzési tanfolyamra, a... Teljes cikk

Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén?

A munkahelyem a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó minisztérium. Egy dolgozó 2020. október 1-jétől... Teljes cikk