Gyökeres változáson megy keresztül a munka
A maitól jócskán eltérő munkahelyek lesznek a jövőben, legalábbis az erről készített nemzetközi felmérésben - melyet a Világgazdaság idéz - részt vettek 83 százaléka szerint. A pénzügyileg versenyképesebb szervezetek ugyanis radikális változtatásokat vezetnek be. Jönnek a bizalmon alapuló és a a "társas hálózatú" munkahelyek.
Bizalmon alapuló munkahely
A felmérésből kiderült, hogy a pénzügyileg versenyképesebb szervezetek radikális, de mégis hatásos változtatásokat vezetnek be, mégpedig kétféle koncepció szerint. Az egyik a bizalmon alapuló munkahely, amely a munkavégézéskor teljes idő- és térbeli önállóságot garantál a dolgozóknak. A megkérdezettek 66,5 százaléka szerint az ebbe való befektetés kedvező hatással lesz a szervezeti működésre, s csupán 19,4 százalék vélekedett ezzel ellentétesen. A felmérésből az is kiderül, hogy az elkövetkező három évben 27,5 százalékos beruházásnövekedés várható ezen munkahelyek területén, írja a Világgazdaság.
"Társas hálózatú" munkahely
A "társas hálózatú" munkahely pedig arra sarkallja az alkalmazottakat, hogy a hagyományos irodai korlátokat átlépve hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedjenek és működjenek együtt. Ez jelentősen növeli az innovációs tevékenységet, illetve erősíti a kompetitív és kreatív fejlődést - olvasható a lapban. A megkérdezettek 79,5 százaléka úgy látja, hogy az erre irányuló befektetés jó hatást gyakorol a szervezeti működésre, s csupán 8,4 százalékuk várna kedvezőtlen hatást tőle. Ugyanakkor azoknak az aránya, akik ilyen jellegű beruházásnövekedésre számítanak a jövőben, szinte hajszálra megegyezik azokéval, akik a másik koncepciónál várják ugyanezt
(27,6 százalék).
Mark Dixon, a Regus ügyvezető igazgatója: "A ma fennálló gazdasági zűrzavar teljes mértékben felrúgta a munkahelyekre vonatkozó szabályokat. Tíz év múlva az a munkamódszer, amellyel ma dolgozunk, éppolyan idegennek tűnik majd számunkra, mint az autósnak a lovas kocsi."
Világgazdaság
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026 nem szokványos év – sem a világban, sem a magyarországi munkahelyeken. A kihívásokra a HR-nek nincs kész forgatókönyve. Jáhny Ákos, a Global... Teljes cikk
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 5 napja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 6 napja
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 6 napja
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 7 napja
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?