Hároméves nyugdíjembargót sürget a Reformszövetség?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTársadalompolitikai szempontból abszurdnak tartja a kormány a Reformszövetség nyugdíjrendszert érintő javaslatait, mivel ha megvalósítanák, három évig nem mehetne senki nyugdíjba - írja a Napi Gazdaság.
A Reformszövetség anyaga a 62 éves jelenlegi nyugdíjkorhatár gyors ütemű, három év alatt hároméves emelését javasolja, amitől 130 milliárd forint megtakarítást remélhetne az állam. Kormányzati forrásaink szerint ugyanakkor ez megoldás ad absurdum azzal járna, hogy három évig senki sem vonulhatna nyugdíjba. Mint mondták, ez költségvetési szempontból üdvözítő, ám társadalompolitikai szempontból nem feltétlenül. A kormány jóval óvatosabban közelít nyúl ehhez a kérdéshez: szintén hároméves korhatáremelést tervez, viszont csak 2016-tól, hosszú évekre elhúzva azt.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a Reformszövetség javaslata pont azokat fosztaná meg a nyugdíjba vonulás lehetőségétől, akik eddig nem vették igénybe a korhatár előtti nyugdíjazási lehetőségeket. Ugyanis a 2010-től bevezetendő korhatáremeléssel érintett korosztály egy része már nyugdíjban van - kihasználva a megengedő szabályokat, ráadásul kormányzati vélemények szerint a feszített bevezetés miatt alkotmányossági aggályok is felvetődnek, s egy alkotmánybírósági eljárás esetén nem kétséges egy ilyen jogszabály elbuktatása - mutattak rá a Napi Gazdaság kormányzati forrásai.
Aggályos a 13. havi nyugdíj teljes eltörlése
Hasonló a helyzet a Reformszövetség másik javaslatával: a 13. havi nyugdíj teljes eltörlésével. A plusz egyhavi jutatás teljes megszüntetése évi 180 milliárd forint kiadástól mentené meg a nyugdíjkasszát, ám mivel ez az ellátás ma már biztosítási alapon jár, az Alkotmánybíróság korábbi döntései szerint ettől nem foszthatóak meg a már nyugdíjban lévők.
A nyugdíjindexálás átalakítását sem tartja szerencsésnek a kabinet: a jelenlegi vegyes index részben a nettó béremelkedéshez, felerészt a várható inflációhoz köti a nyugdíjemelést. A Reformszövetség szerint az infláció túlárazásával az idén mintegy 50-65 milliárd forinttal nagyobb lesz a nyugdíjkiadás, mint amit a törvény garantál, ezért ennek visszavételét sürgeti a Reformszövetség. Ez azonban szintén érdekes jogi helyzetet teremtene. A szövetség hosszú távon megszüntetné a nyugdíjak vegyes indexálását és az éves emeléseket az inflációhoz kötné - ezzel biztosítaná a járadékok reálértékének megőrzését. A kormány viszont inkább a gazdasági növekedéshez kötné az emelést.
Egyeztet a kormány a Reformszövetséggel
A Népszabadság információi szerint folyamatosak az egyeztetések a Reformszövetség és a kormány szakértői között. A lap azt állítja, hogy megbízható forrásai szerint a kabinet kész közeledni a szövetség ajánlásához. A Reformszövetség gazdasági munkacsoportjának vezetője, Békesi László a Népszabadságnak azt mondta, folyamatosak a tanácskozások a szövetség szakértői és a kormány között. Tegnap például a Pénzügyminisztériumban egyeztettek bizonyos adatokról, amelyeket nem egyformán értelmeztek korábban. Békesi szerint a helyzet változásával az érik meg a kormányzatban is, hogy inkább a Reformszövetség javaslatához kell közeledni, mintsem a saját csomagja mellett kitartani. Hozzátette: még nem tudja, hogy mely konkrétumokat hajlandó a kormány átvenni.
A Népszabadság úgy értesült, hogy az MSZP és a kormány csak néhány pontot igyekszik a végsőkig védeni. A 13. havi nyugdíj azonnali eltörlését például elutasítják. Ragaszkodnak a gyes hároméves időtartamához is, amit a Reformszövetség kettőre csökkentene. A nyugdíjkorhatár emelését viszont hajlandó lenne a kormány előbbre hozni: az eredeti 2016-ról 2013-ra. A nyugdíjemelés kiszámításának módját tekintve a kormány, miként a Reformszövetség is, elhagyná a svájci indexálást. A szocialisták tervében ez a rendszer csak a GDP legalább kétszázalékos növekedése fölött lépne be, ami most nem tűnik közeli időpontnak.
Napi Gazdaság / Piac és Profit / Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?