Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 6 éve

Hogyan oktassunk ismétlődően és hatékonyan 3000 munkavállalót?

Múlt héten már írtunk arról, hogy az e-learning bevezetése a cégeknél miért nem az IT hatásköre, hogy miért és hogyan kell gondozni a kialakított e-learning rendszereket, illetve, hogy miért nem szerencsés kizárólag a tűzvédelmi oktatásra létrehozni elektronikus tananyagot. Az Erste Bank 3000 munkavállalója tudását tartja naprakészen különböző elektronikus tananyagok segítségével - enélkül nehezebb lenne a kötelező tananyagok időben és hatékony módon való elsajátítása. Azt, hogy a bank milyen célokra használ e-learninget, és hogy miképp segítik ezek a rendszerek a vállalat fejlődését Szénási Adrienn, az Erste Bank tréning osztályvezetője mondja el.

images

images

Ön szerint milyen céllal vezetnek be az egyes cégek elektronikus képzési rendszereket?

Az elektronikus képzési rendszer bevezetésekor egy vállalatnak a következő szempontokat kell alaposan mérlegelnie: mekkora célcsoportot kell a képzésekkel elérnie; mindezt milyen gyakorisággal; mennyi idő alatt; mely témákban; ezek a témák mennyire standardizálhatóak a célcsoportok igénye szerint, illetve mekkora a képzés hatékony elvégzéséhez szükséges testreszabás mértéke; továbbá milyen visszamérési mechanizmust akar életbe léptetni.

Szénási Adrienn
A fenti szempontokból a rendszerbevezetés legalapvetőbb céljai is kiolvashatóak: nagyobb lefedettség, rugalmasság és hatékonyság elérése a mindenkori visszamérés lehetőségével. Emellett a bevezetés további indoka lehet a képzési paletta színesítése, hiszen az elektronikus tananyagok egy nagyvállalat életében rendszerint nem önállóan állnak, hanem a tantermi képzések szerves kiegészítőiként funkcionálnak. Egy komplex elektronikus képzési rendszer az így kínált tananyagokon felül egy vállalat képzési curriculumában található valamennyi képzés teljes életciklusát nyomon követi a regisztrációtól kezdve az utólagos riportolásig. Összességében elmondható, hogy az e-learning a tantermi oktatás kiváltásával, az egyéni ütemezhetőséggel hatékony segítséget nyújt minden vezető és munkatárs számára az erőforrásokkal és az idővel való tudatosabb gazdálkodáshoz.

Az Erste Bankban milyen típusú elektronikus oktatásokat vezettek be?

A fenti szempontrendszer logikáját követve az Erste Bankban az elektronikus képzési rendszer bevezetését egyrészt az indokolta, hogy közel 3000 fős munkavállalói kört kell kiszolgálnunk. Másrészt, a felügyeleti szervek előírásainak és a belső banki szabályzatoknak megfelelően évente egyszer kötelezően mindenkinek el kell végezni bizonyos tananyagokat, mint például Bankbiztonság, Tűz- és munkavédelem, Információ-és IT biztonság, Pénzmosás és terrorizmus megelőzése, Etikai Kódex, . A felsorolt témák olyan alapvető fontosságú információkat tartalmaznak, amelyek ismeretét minden munkatárstól megköveteli a bank. Ez az egységes követelményszint olyan standardizálható oktatási anyagokat eredményez, amelyeket igény szerint meghatározott témakörökben és célcsoportoknál bővítésre kerülhet. Így például a Pénzmosás és terrorizmus megelőzése tananyagunk bővített változatát kell elvégeznie minden közvetlen ügyfélkapcsolati pozíciót betöltő kollégánknak, míg a háttérterületeken dolgozó munkatársaink ennél szűkebb körű tudásanyaggal kell megbirkózzanak.

A mindenki számára kötelezően elvégzendő tananyagainkon felül célcsoport-specifikus ismeretek hatékony átadására is rendszeresen alkalmazzuk az elektronikus képzési rendszerünket, például egy-egy direktíva napi munkába integrálásakor vagy akár egy új IT-alkalmazás bevezetésekor. A hatékonyság mellett a rugalmasság és a folyamatos rendelkezésre állás is kulcsfontosságú érvek egy elektronikus képzési rendszer bevezetésénél. Gondoljunk csak az Erste lakossági fiókhálózatában dolgozó közel 950 kollégánkra, akiket csak ritka alkalmakkor tudunk kiemelni a napi munkából egy-egy tantermi képzés erejéig, hiszen náluk a zavartalan, magas szintű ügyfélkiszolgálás biztosítása az elsődleges. Számukra ideális megoldás az elektronikus képzési rendszer, mert mindig elérhető, bármikor kitölthető, rugalmasan leállítható és újraindítható egy tananyag, amellyel minimálisra szorítható a kollégák tényleges munkavégzésből való kiesése.

Ön szerint a vállalatoknál kinek a feladata az e-learning bevezetése?

Vállalati berendezkedés kérdése, de véleményem szerint a bevezetés az Emberi Erőforrás terület fő felelőssége megfelelő IT rendszertámogatással. A működtetés során a siker érdekében ezen területek mellé kell, hogy felsorakozzanak a tananyagokat szolgáltató társterületek.

A bank milyen eredményeket ért el a bevezetett képzéssel?

Nagy öröm számunkra, hogy a kötelezően elvégzendő tananyagainkat rendszerint minden kollégánknak sikerül teljesíteni. Ezt az eredményt három fő eszközzel tudjuk elérni:
- A kötelező tananyagokat elkészítő és folyamatosan frissítő banki szakterületekkel egy évre előre beütemezzük az elvégzendő képzéseket, kiiktatva a lehetséges ütközéseket.
- Az ütemezésnek megfelelően célzott kampányidőszakokat szentelünk egy-egy adott témának, mely során egyszerre mindig egy tananyag van fókuszban.
- Az e-learning rendszer riportolási funkcióival élve rendszeresen monitorozzuk a teljesítéseket és küldünk emlékeztetőket.
A kvantitatív mutatóinkon túl az üzletmenet szempontjából kritikusnak ítélt témakörökben elvárjuk a tudástesztek sikeres elvégzését is, amellyel a tananyag elsajátítását mérjük.

Ön miben látja eredményesebbnek az e-learninget a tantermi képzéseknél?

Nem az összehasonlításra helyezném a hangsúlyt, hanem az e-learning adta előnyök hangsúlyozására, amelyeket egyéni és szervezeti szinten is értelmezhetünk. A munkatársaink számára legnagyobb előnyök a nagyfokú rugalmasság, az egyéni ütemezhetőség, a folyamatos rendelkezésre állás, a fizikai távolságok leküzdése; míg a bank szempontjából a költség- és időhatékonyságnak, a nagyobb lefedettségnek, valamint a gyors riportálásnak van jelentősége.

További hazai példák is bemutatásra kerülnek az október 16-án megrendezésre kerülő e-learninggel foglalkozó konferencián.



  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
  • 2020.09.17HR Basic képzés HR feladatai vannak? Szeretné rendszerezni ismereteit, vagy szeretné összevetni saját gyakorlatát a másokéval, illetve egyszerűen csak érdeklődik a téma iránt? Nálunk megtanulhatja mit és hogyan kell hatékonyan csinálni. Jöjjön el képzésünkre és sajátítsa el – évek helyett 11 napban – az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! Részletek Jegyek
  • 2020.10.06Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Gigantikus agrároktatási intézmény jön létre a Szent István Egyetem égisze alatt

Augusztus 1-jén az Eszterházy Károly Egyetem gyöngyösi Károly Róbert kampusza és a Pannon Egyetem Georgikon Kara beolvad a Szent István Egyetembe,... Teljes cikk

Megkezdődött a pótfelvételi

Az innovációs és technológiai miniszter döntése értelmében július 30-án megkezdődött a 2020-as pótfelvételi eljárás, ami augusztus 9-én... Teljes cikk

Hibrid rendszerrel indítja a tanévet az ELTE

A koronavírusjárvány-ügyi készültségre tekintettel tantermi és online kurzusok kombinációjával indítja a tanévet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Teljes cikk