kapubanner for mobile

Hogyan válasszunk interim menedzsert vagy interim szolgáltatót?

Míg a nyugat-európai országokban az interim menedzsment, mint vezetési eszköz már a napi menedzsment munka rutinszerű részét képezi, nálunk a multinacionális cégek gyakorlatától eltekintve - hazai és nemzetközi cégek esetében még inkább a súlyos, már halaszthatatlan problémák kezelésének utolsó bevethető eszközeként van tévesen a köztudatban.

Fontos: ez az eszköz is alkalmazható prevenciós céllal, sőt szakértő kezekben több esetben szolgálhat jó megoldásként egy-egy nagyobb céges projekt támogatására, vagy csupán csak bizonyos területek "stagnálása" esetén. Ha azonban már súlyos a probléma, vezetőként nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy mellényúljunk. Mit kell tehát tudni a megfelelő választáshoz?


Interim menedzsment, mint szakma - válasszunk felkészült, tapasztalt interim menedzsert



Fontos megérteni, hogy az interim menedzsment is egy szakma. Bár először e kijelentés "marketing szövegnek" is tűnhet. Miért is lehet kérdéses, hogy egy eddig alkalmazottként kíváló gyárigazgató kiváló interim menedzser?

Egy jó alkalmazott felsővezetőből egyáltalán nem biztos, hogy jó interim menedzser lesz, sőt egy kiváló gyakorló interim sem biztos, hogy jó alkalmazott lenne. Bár a munka látszólag ugyanaz, más hozzáállást, és más képességeket kíván az interim lét: interimként a fő elvárások:

  • folyton változó környezetben meghatározott feladat, meghatározott idő alatti végrehajtása;
  • szakmai szempontok maximális figyelembe vétele;
  • döntésképesség - gyors és megalapozott döntések;
  • a politikai játszmák kerülése.

    Az interim menedzsernek az adott helyzettől függően a projekt szakaszainak céljai szerint, akár több szerepben is kell ténykednie:
  • lehet operatív menedzser;
  • stratégiai tanácsadó;
  • válság - vagy változásmenedzser;
  • coach.

    Nemes László
    Az egyes szerepek mind más és más kompetenciákat, ebből adódóan a szakma pedig igen összetett és képzett személyiséget igényel. Ezzel szemben egy alkalmazott menedzser leginkább operatív vezetőként ténykedik, nem mindig sikeresen. Nem egyedi eset, mikor az alkalmazott menedzserről kiderül, hogy a menedzserségét csupán a vállalati rendszerek ismeretének, és az alkalmazottként eltöltött hosszú éveknek, nem pedig saját teljesítményének köszönheti.




    Csapdák



    Az interim menedzser szakma és karrier lehetőség ma egyre inkább virágkorát éli. Bár klasszikus értelemben csak egy "maroknyi" ember gyakorolja a szakmát és képezi a piacot, egyre több és több CV-ben, tájékoztató anyagban találkozhatunk interim menedzserekkel: interim menedzser ma bárki lehet, sőt sokan az eddigi szabadúszó, tanácsadó státusz helyett az interim menedzser trendi kifejezést alkalmazzák álláskeresésük idejére.

    Egyes cégek és szolgáltatók igyekeznek a rendelkezésükre álló személyi anyagokat a jelenlegi beszűkült munkaerő-piaci lehetőségek között több módon is hasznosítani: alkalmazottként, vagy interim menedzserként "értékesíteni" az adott álláskeresőt.
    "A multinacionális nagyvállalati környezetben megvalósított lenyűgöző menedzser-karrier nem jelent semmiféle garanciát a sikeres interim menedzser-karrierre." Dr. Albert Zandvoort, az Ashridge Business School (Egyesült Királyság)



    Minimalizáljuk a kockázatot



    1. szakmai hozzáértés - A minőségi munka garanciája a felkészült, hozzáértő interim management szolgáltató, aki nagy jártassággal rendelkezi az interim szakmában.
    2. érdekellentétek/összeférhetetlenség kizárása - Külön előny, ha a szolgáltató csak interim managementre szakosodott, mivel ezzel kizárhatók az érdekellentétek.
    3. speciális szakmai felelősségbiztosítás - a szolgáltató felelősségbiztosítása is megnyugtató tény lehet


    Árazás - a drágább az olcsóbb???



    A piaci szereplők árai széles mezőben mozognak. Mivel azonban interim projektre már kiélezett helyzetben kerül sor, fel kell tenni a kérdést. Megengedhetem magamnak a kockáztatás, vagy a tévedés luxusát? Ebben az esetben talán érdemes a minőséget, mint első számú tényezőt figyelembe venni a döntésnél.

    Nemes László képzett interim menedzser, az Interim Menedzser Akadémia vezető karrierváltási tanácsadója
    • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene?

    A legfontosabb feladatokat nem azért kerüljük, mert lusták vagyunk vagy rosszul osztjuk be az időnket. A halogatás mögött sokkal gyakrabban félelem,... Teljes cikk

    Ezek a leggyakoribb adózási és jogi hibák az év végén

    Az év vége sok vállalkozó számára nemcsak az üzleti zárásról, hanem komoly stratégiai döntésekről is szól. A tapasztalatok szerint ilyenkor... Teljes cikk

    Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak

    A világ vezető tanácsadócégei – köztük a McKinsey, a BCG és a Big Four – immár harmadik éve befagyasztották a kezdő fizetéseket, miközben az... Teljes cikk