Hogyan zajlik az európai szociális párbeszéd?

Érdemi szociális párbeszéd közösségi szinten 1985 előtt lényegében nem létezett. 1985-1991-ig a szociális párbeszéd nyilatkozatok megfogalmazásában, közös vélemények kibocsátásában merült ki. Ezek olyan területeket érintettek, melyek a munkaadók és a munkavállalók szervezetei számára fontosak voltak: makrogazdaság, munkaerőpiac, szakképzés, illetve munkanélküliség. Később a szűk értelemben vett foglalkoztatás területe mellé egyéb területek is becsatornázódtak, mint például a rasszizmus elleni fellépés. A következő fejlődési szakaszban (1991-2001) érdemi áttörést figyelhetünk meg. Nem csupán az úgynevezett bipartit (kétoldalú) szociális párbeszéd erősödött meg európai szinten, hanem ebben a diskurzusba bekapcsolódott az Európai Unió, így az tripartittá (háromoldalú) vált. A háromoldalú párbeszédben a következő szereplők vesznek részt: ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség), mint munkavállalói képviselő, a Businesseurope (Európai Vállalkozók Szövetsége), mint a munkaadók képviselője, a CEEP (Állami és Közszolgáltatási Vállalatok Európai Központja), mint a munkaadók másik képviselője, valamint az Európai Bizottság. Az ETUC 1973-ban alakult és közel 60.000.000 munkavállalót képvisel. A Businesseurope 1958-ban jött létre és 16.000.000 vállalkozó európai képviseletét látja el, míg a CEEP 1961-ben alakult és az európai munkaerő 30 százalékát képviseli. Más kisebb szervezetek is részt vesznek a párbeszédben európai szinten, rájuk most nem térek ki.

Az igazi áttörést ezen a területen az úgynevezett Amszterdami Szerződés jelentette. Az Amszterdami Szerződés a Római Szerződés módosításával (RSZ) a közösségi jog részévé tette a szociális párbeszédet, illetve annak produktumait. Kiemelendő, hogy a közösségi jogban ekkor jelent meg az önálló foglalkoztatási fejezet. A középpontban a növekedés, munkahelyteremtés és a szociális biztonság állt. Az európai szociális partnerek három területen alkottak jelentőset: létrejött az úgynevezett Tripartit Szociális Csúcs, 3 éves munkaprogramokat alakítottak ki, illetve bipartit megállapodásokat kötöttek.
A Tripartit Szociális Csúcs az Európai Tanács üléseit előzi meg, s az annak napirendjén szereplő kérdéseket egyezteti a szociális partnerekkel. A 3 éves munkaprogramok pedig a szociális partnerek számára fontos kérdésekre keresnek közös válaszokat. Ilyen kérdések a munkanélküliség csökkentése, a fiatalok foglalkoztatása, a nemek közötti egyenlőség, valamint az oktatás és szakképzés fejlesztése és hozzáférhetővé tétele. Végezetül az európai szociális partnerek egymással úgynevezett keret-megállapodásokat és cselekvési keretterveket is kötöttek.

Keret-megállapodások

A Római Szerződés 138-139.§-ai megteremtették annak jogi lehetőségét, hogy a szociális partnerek a jogalkotás folyamatába bekapcsolódjanak. Ennek területe a szociális szféra, ami a foglalkoztatást is magában foglalja. Amennyiben ezen a területen javaslat fogalmazódik meg, a Bizottság ezzel összefüggésben az európai szociális partnerekkel kötelezően konzultál. Amennyiben arra a következtetésre jut a Bizottság, hogy közösségi fellépés szükséges (jogalkotás), abban az esetben erről a szociális partnerekkel ismételten konzultál. Ebben a fázisban a szociális partnerek jelezhetik, hogy maguk szeretnék a kérdést szabályozni oly módon, hogy a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek egymással megállapodást kötnek és azt a tagszervezeteik útján tartatják be. Ennek kidolgozására 9 hónapjuk van. Amennyiben a szociális partnerek közötti párbeszéd megfeneklik, abban az esetben a Bizottság visszaveszi a kezdeményezést és saját maga viszi tovább a kérdést. Ezt Tanácsi vita követi és uniós jogforrás származhat belőle akkor is, ha a szociális partnerek ebben nem állapodtak meg. Amennyiben viszont a felek megállapodnak, abban az esetben dönthetnek arról, hogy hogyan kívánják a megállapodást végrehajtani. Két lehetőség közül választhatnak: a végrehajtást saját maguk vállalják és a tagszervezeteikkel betartatják (ezek az úgynevezett autonóm megállapodások), vagy pedig kérik a Bizottságot, hogy terjessze ki a megállapodást irányelvvel az egész unióra. A következő megállapodások jöttek így létre.

Keret-megállapodások:

Részmunkaidős foglalkoztatás (Irányelv)

Határozott ideig tartó munkaviszony (irányelv)

Szülői szabadság (irányelv)

Távmunka (autonóm megállapodás)

Munkahelyi stressz (autonóm megállapodás)

Munkahelyi zaklatás és erőszak (autonóm megállapodás)

Befogadó munkaerőpiac (autonóm megállapodás)

A különbség az autonóm megállapodások és az irányelvek között óriási. Az irányelvek a közösségi jog részét képezik, így mindenkire kiterjednek. Ezzel szemben az autonóm megállapodások csupán a felekre terjednek ki. Így olyan fontos területek, mint például a távmunka, a nem tagszervezetek részére nem rendelkeznek kötelező erővel. Az autonóm megállapodások végrehajtására többféle gyakorlat létezik. Egyrészt bekerülhetnek tagállami kollektív szerződésekbe, a tagállami munkaadói- munkavállalói szervezetek megállapodásainak a részét képezhetik, vagy pedig a munka törvénykönyvekbe kerülnek átültetésre. Utóbbira akkor kerülhet sor, amennyiben a kormányzat szociálisan érzékeny és ezt megteszi. Nálunk az MSZP-SZDSZ kormányzat az 1992. évi XXII. tv-be (régi Munka törvénykönyve) beleillesztette az autonóm megállapodások lényegi tartalmát.

Az autonóm megállapodások azokon a területeken funkcionálnak jól, ahol a szociális párbeszéd ténylegesen működik. Magyarország nem ebbe a kategóriába tartozik. A 2012. évi I. tv. (új Munka törvénykönyve) ugyanis a kollektív jogokat erősen megnyirbálta, a szociális párbeszédet pedig visszaszorította. Jelenleg nem működik Magyarországon tisztán három oldalú szociális párbeszéd fórum, amely valamennyi foglalkoztatási formára kiterjed, és a foglalkoztatással szorosan összefüggő tárgyköröket (szociális kérdések, nyugellátás, egyebek) is felöleli. A LIGA ennek megváltoztatására törekszik. Kimutatható, hogy azon országok sokkal sikeresebbek, ahol a kormányzat a szociális partnereket feleknek tekinti, és őket a jogalkotás folyamatába bevonja. Ez kell, hogy Magyarország számára is mintául szolgáljon.

Végezetül a cselekvési kerettervek olyan területeket szabályoznak, mint például a fiatalok foglalkoztatása, nemek esélyegyenlősége, valamint az élethosszig tartó tanulás. A kerettervek fontos területekre vonatkoznak, szövegezésük azonban meglehetősen általános jelegű. Szintén olyan országokban működnek jól, ahol a felek az önkéntes teljesítésben, mintaadásban érdekeltek.

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek
Jogi szakértő