Idén is az EY-t választották a legvonzóbb tanácsadó cégnek az egyetemisták
Immár negyedik alkalommal az EY lett a világ legvonzóbb tanácsadó cége az egyetemisták szerint. A vállalat az összesített listán a harmadik helyet szerezte meg a Google és az Apple után - derül ki a nemzetközi munkáltatói márkakutatással foglalkozó Universum Global legfrissebb felméréséből.
Az EY a 2016. június végéig tartó pénzügyi évben több mint száz munkatársat vett fel Magyarországon, így már több mint hatszázan dolgoznak a cég budapesti központjában - zárul a sajtóanyag.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy kínai gyártócég tulajdonosa 26 millió dollárnyi év végi bónuszt osztott szét dolgozói között: a gálán a munkatársak annyi készpénzt... Teljes cikk
A PwC Munkaerőpiaci Körkép kutatása szerint 2025-ben egyre többen érezték bizonytalannak saját szakmai kilátásaikat, és a munkavállalók közel... Teljes cikk
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 4 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 5 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 6 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 7 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 8 hónapja
- Ennyit keres egy frissdiplomás magyar egy külföldi szerint 9 hónapja
- Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára? 9 hónapja
- Így kaphat hitelt egy pályakezdő 10 hónapja
- Mikor válik valósággá az AI-fenyegetés – és miért épp a fiatalok és a nők a legsebezhetőbbek? 11 hónapja
- Így ne vessz el pályakezdőként az álláspiacon: az első lépések a karrier felé 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?