Ilyen az ideális álláskereső 2015-ben a HR-esek szerint
Felkészült, határozott, udvarias, életvidám az ideális álláskereső, aki rugalmasan reagál az interjú során felvetett témákra. A HR-esek szerint még mindig gondok vannak a pályázók viselkedésével.
"Hogy milyen számomra az idei év ideális álláskeresője? Nálam mindenképpen az empátia, a tolerancia és a korrektség a legfontosabb kulcsszavak. Mindemellett nagyra értékelem a határozott, ugyanakkor udvarias fellépést a pályázóktól - és itt nem tudom kihagyni a szakmai alkalmasságot, hiszen főként értékesítői pozíciókra toborozzuk a jelölteket. Nagyon lényeges, hogy a jelölt ne kérjen elnézést azért, hogy él és ne épp csak "becsússzon a küszöb alatt", félszegen az állásinterjúra - mert ha így tesz, valószínűleg értékesíteni se fog jól tudni. Ehhez viszont az is kell, hogy ne ő vegye szívességtevésnek, ha az ügyfelek végighallgatják a mondandóját, amikor épp valóban hasznos szolgáltatásokat kínálunk a számukra" - foglalja össze az ideális pályázó ismérveit Budikné Végh Zsuzsanna, az OTP Lakástakarékpénztár kiválasztási szakértője, egyben üzleti vezetője.
Ismeri az írott és íratlan szabályokat
Az ideális álláskereső ezzel együtt a kiszemelt cég kultúráját is jól ismeri - már amennyire ez tőle telik a weben elérhető infók vagy épp az ott dolgozó ismerősök beszámolói alapján. "Egy ideális álláskeresőnek már az interjú előtt van némi fogalma arról, hová is érkezik majd állásinterjúra. Például ismeri a cégkultúrába illő dress code-ot, a vállalat által elvárt megjelenést vagy éppen azt, hogy a tegeződés vagy a magázódás jellemző-e inkább. Nem szerencsés például, ha a pályázó az interjúra érkezve már akkor letegezi az interjúztatót, mielőtt az egyáltalán felajánlaná számára a lehetőséget. Ez nem kelt jó benyomást például tanácsadói pozícióknál vagy épp ott, ahol a cég kiemelt hangsúlyt fektet az ügyfélkapcsolatokra. Erre főként a fiatalabb korosztálynak kell odafigyelnie"-mondja Frajna-Piller Annamária HR-szakértő.
Ne ragaszkodjon az előre kigondolt fordulatokhoz
Ami viszont szinte minden pályázói korosztálynál gyakori hibaforrás, az az egyoldalúság. "Sokan készülnek úgy állásinterjúra, hogy alaposan végiggondolják, melyik jellemző kérdésre milyen választ adnak majd - és ez így rendjén is van. Csakhogy annyira ragaszkodnak az előzetesen kigondolt fordulatokhoz, hogy nehéz őket kizökkenteni az előre meghatározott kerékvágásból. Ez meg általában oda vezet, hogy a HR-es felteszi a kérdést, de a pályázó meg egy "párhuzamos világban" mondja a magáét és nincsenek egy hullámhosszon. Ez nagyon megnehezíti az interjúztatást." Ezzel szemben az ideális álláskereső úgy "készül fel magából", hogy közben képes rugalmasan reagálni a hozzá intézett kérdésekre. Emellett nem okoskodik feleslegesen. Annak ellenére, hogy sokan úgy érzik, akkor keltenek jó benyomást állásinterjún, ha véleményt alkotnak olyan területekről is, amelyekhez nyilvánvalóan nem értenek.(Ez azért nem tipikus probléma: mindössze az álláskeresők 5-6 százalékát érinti.)
Az ideális álláskereső emellett pontos, megbízható és ügyel a kapcsolattartásra a fejvadásszal/HR-essel. Nem csak az interjúra érkezik meg időben, hanem a pályázást, az interjút követően is elérhető marad.
Ne tűnjön el nyom nélkül
"Nagyon dühítő, amikor a pályázó épp csak beesik az interjúra vagy még el is késik, pedig elvileg 5-10 perccel az állásinterjú előtt meg kellett volna érkeznie a helyszínre - de az is, amikor például a legesélyesebb három jelölt közé kerülő pályázó egyszercsak köddé válik. Néha szabályos "magánnyomozást" kell a jelölt után folytatni - hogy aztán véletlenül derüljön ki, hogy már nem is érdekli az ajánlatunk. Gyakran csak ilyenkor szerzünk róla tudomást, hogy a jelölt már több hete munkába állt egy másik cégnél. Ez sűrűbben fordul elő, mint gondolnánk" - mondta el egy könyvvizsgáló cég HR-es csapata. Akiket annyira bosszant ez a hozzáállás, hogy jót nem tudnak, rosszat pedig nem akarnak mondani a hasonlóan viselkedő pályázókról. Így szakmai véleményüket is csak anonim módon kívánják közreadni...
Szakmai érdemek tálalása beképzeltség nélkül
Az életvidámság, a mosoly szintén előnyösen pozícionálhatja az álláskeresőket. "Ez egyből jobb hangulatot teremt és nyitottságot is sugall" - mondja Gacsal Gergely HR-szakértő. Szintén hasznos, ha a pályázó nem felejt el magáról beszélni és ha szükséges, kiemelni a saját szerepét egy-egy szakmai jellegű történetben. "Nyilván nem kell egocentrikusnak vagy beképzeltnek lennie - ám egy jelentkezővel beszélgetve elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy ő mit tett és nem arra, amit a csapat "-fűzte hozzá.
Az ideális álláskereső 2015-ben
- Empatikus
- Toleráns
- Korrekt
- Udvariassága mellett megfelelően határozott
- Tisztában van azzal, hogy jó céget/terméket/szolgáltatást képvisel
- Megfelelően ismeri a kiszemelt cég kultúráját
- Nem haverkodik vagy tegeződik az interjún (idő előtt)
- Megfelelő felkészültség mellett rugalmasan reagál az állásinterjú során felvetett témákra
- Nem mutatja magát hozzáértőnek olyan témában, amiben nem az
- Sosem késik el az interjúról
- Mindig időben tudatja a céggel/személyzeti tanácsadóval, hogy elfogadja az állásajánlatot/más állásajánlatot kapott
- Ismeri a szektort/piacot, amelyben érintett
- Életvidám
- Beképzeltség nélkül is meggyőzően tudja tálalni szakmai érdemeit
Takács Gabriella
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában -... Teljes cikk
Közel 30 éven át a Monster.com meghatározó szereplője volt az online álláskeresési és toborzási iparnak. 2025 júniusában aztán a Monster... Teljes cikk
A munkaerőpiac dinamikája az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül, és a fluktuáció – azaz a munkavállalók elvándorlása –... Teljes cikk
- Elég szép vagy az álláshoz? Amikor az esély megvásárolható 3 hete
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 3 hete
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 1 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 1 hónapja
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 3 hónapja
- Az álláskeresők számának változása a fővárosban - grafikon 3 hónapja
- Az álláskeresők száma a magyar vármegyékben - grafikon 3 hónapja
- Hazudnak a munkahelyen? Így ismerheted fel 4 hónapja
- Így ismerd fel a toxikus munkahelyet! 5 hónapja
- A legnagyobb stresszforrás a bizonytalanság - így tegyél a cégnél ellene 5 hónapja
- Az állásinterjú nem kihallgatás, a jó jelöltélmény a siker alapja 6 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig