kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Ingyenes programozó kurzust hirdetnek álláskeresőknek és karrierváltóknak

Álláskeresők és karrierváltás előtt állók számára kínál ingyenes, alapszintű programozó kurzust a HTTP (Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda) Alapítvány - közölte az Innovációs és Technológiai minisztérium (ITM). A virtuális nyári tábor résztvevői teljesen kezdőként is első saját weboldaluk önálló létrehozásáig juthatnak el.

"Az informatikai képzések kiemelkedő bérezésű és magas hozzáadott értéket előállítani képes munkahelyeket teremtenek. A digitális gazdaság a bruttó nemzeti össztermék negyedét, a hazai foglalkoztatottság ötödét adja. Az IT-szektorban az elmúlt egy évben a nemzetgazdasági ágak közül a negyedik legnagyobb mértékben, több mint 21 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A világgazdaság új szerkezetben indul újra, azt szeretnénk, ha a magyar vállalkozások és a magyar munkavállalók a jövő nyertesei lennének" -  mondta György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

"A digitalizáció során egyre több olyan munkahely jön létre, ahol elvárás a legalább alapszintű programozói, kódolói tudás. Mivel sokan szeretnének elhelyezkedni ilyen területen, úgy gondoltuk, az alapítvány hídszerepet tölthet be a vállalati partnerek, képzőintézmények és a munkavállalók között. A Green Fox Academy és a Microsoft Magyarország közreműködésével induló ingyenes kurzus az első lépések megtételében nyújt segítséget az álláskeresőknek és karrierváltóknak" - mondta Sisák Zoltán, a képzést szervező HTTP Alapítvány elnöke. 

A MyFirstApp Coding Camp nyári tábor tananyagának összeállításával az volt a cél, hogy  minél több ember számára tegyék elérhetővé az alapszintű programozási ismereteket. A kurzus módszertana a gyakorlatra fókuszál, frontális oktatás helyett pedig mentorálásra. A táborról a https://myfirstapp.greenfox.academy oldalon érhetők el részletes információk.

Az ITM, az IVSZ - Szövetség a Digitális Gazdaságért és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megbízásából készült felmérés szerint két év múlva akár 26 ezer betöltetlen álláshely állhat nyitva az IT-szakemberek előtt a hazai gazdaságban. Az elemzés szerint a digitalizáció és az innovatív technológiai fejlesztések ma már gyakorlatilag minden ágazatban elengedhetetlenné vált. Megfelelő szakmai utánpótlás nélkül a digitális gazdaság nem teljesítheti be a hozzá fűzött reményeket.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk