Szimpatikus nekik a nyugati maximalizmus

A munkaerőhiány nem nehezíti meg a kiválasztást?

Ha 5 évvel ezelőtt feladtunk egy hirdetést, hogy keresünk nyárra munkatársakat a boltba, akkor legalább 30 ember jelentkezett, ma ez a szám jó esetben is csak 3 embert jelent. A másik oldalról viszont azt látom, hogy mivel tudatosak vagyunk abban, kit keresünk, valahogy mindig sikerrel járunk a kiválasztásban. Nem hiszek abban, hogy nagy merítésből nagyobb százalékos eséllyel találjuk meg a megfelelő embert, inkább a sorsban hiszek, hogy ránk talál az, aki azonosulni tud a küldetésünkkel.

Ami inkább problémát jelent, az a szezonalitás. Nekünk már az is egy óriási siker, hogy alapbéren tudjuk a dolgozót finanszírozni télen, amikor nagyon minimális az eladás. Sok bolt, étterem és szálloda bezár ilyenkor, és elküldi az embereit, viszont mi azt szerettük volna, hogy a munkatársaink elkötelezettek legyenek a cég iránt, ez pedig lehetetlen állandó fluktuáció mellett. Ezért meg kell annyira erősödnünk, hogy télen inkább gyártunk, nyáron pedig eladunk, hogy áthidaljuk ezt a szezonalitást.

Egy organikus szervezetben a munkatársak az egész szervezetre kiterjedő figyelemmel rendelkeznek a szűkebb érdekeik helyett, és egy-egy munkakör sem annyira behatárolt. Nálatok is tapasztalható ez a fajta rugalmasság, átjárhatóság?

Mi általában a boltba keresünk eladókat, ahol mi is kezdtük. Miután kialakul a munkakapcsolat és kölcsönös a bizalom, a megelégedettség, lehetőség van az orientációra, vagyis hogy más területeken is próbálhatják magukat, így akár új munkaterületek is kialakulhatnak. Most épp próbáljuk bevezetni a projektszerű munkavégzést, kisebb teamek dolgoznak egy hosszabb távú feladaton. Az egyik biológus végzettségű kollégám egy levenduláról szóló könyvsorozathoz gyűjt anyagot a szappankészítés mellett, de van néhány olyan projektünk, ami gazdaságilag is értékes, és plusz kereseti lehetőséget is biztosíthat.

Vezetőként a feladatleosztás jelent kihívást a számomra, hiszen több napot kell fektetnem abba, hogy az adott kollégám ugyanazt a feladatot meg tudja oldani, amit én 5 perc alatt is elvégzek. Ez a fajta menedzsment azt mondja, hogy a fő érték a bizalom, hiszen csak ezzel lehet kihozni az munkatársaidból a bennük rejlő tudást. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a folyamatos, mikromenedzsment-szerű kontroll és a teljes ráhagyás között. Mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e erre, mert egy középcég teljesen más vezetői attitűdöt kíván, mint egy egyéni vállalkozás. Műszaki menedzserként végeztem, így van valamennyi affinitásom a vezetéshez, de inkább autodidaktaként tanulom, illetve tapasztalat és más vállalkozó barátokkal való eszmecsere révén. Ennek ellenére nem érezzük úgy a párommal, hogy kizárólagosan csak miénk lenne a cég, inkább úgy tekintünk rá, mint ami a közé. Ezért is esik nagyon jól, amikor egy munkatársunk többes szám első személyben beszél a cégről.

Nagy vonzóerő, hogy mindenki meg tudja találni azt a feladatot, amiben jól érzi magát, függetlenül az eredeti munkakörétől. Mi motiválja még az alkalmazottakat?

Több olyan kollégánk is van, aki potenciálisan bárhova elmehetne a világban kamatoztatni a tudását, de annyira vonzó számára a vidéki élet, hogy inkább ezt választja. Emellett van egyfajta közvetlenség, családiasság is a részünkről, hiszen kevesen vagyunk. Vonzó még a közeg, a munkatársi kapcsolatok, de a legnagyobb motiváló erő az a rengeteg visszajelzés, amit az üzleteinkben a vevők adnak. Ezért is szeretnénk egy olyan látványmanufaktúrát létrehozni, amelyben bizonyos munkafolyamatokat megmutatunk, és így ezek az alkalmazottak is visszajelzést kapnak a külvilágtól arról, hogy amit csinálnak, annak látható értéke is van. Ez átütő erejű lehet.

Milyen terveitek vannak a jövőben?

Számomra a mérce egy nyugat-európai, középkategóriás cég, például a L'Occitane, aminek hasonló a története, mint a miénknek: a tulajdonos egy furgonból kezdett illóolajat árusítani Provenceban, aztán megvett egy szappangyárat, és befektetőket szerzett. Még nem teljesen világos, hogy akarunk-e ilyen nagy céget, de nagyon tetszik ez a fajta maximalizmus, ami hajtja ezt az embert.

Egy nyugat-európai cég mindig abban gondolkodik, hogy az egész világ a piac, de mi magyarok sokszor kishitűek vagyunk. Sajnos az itthoni levendulatermesztés világpiaci szinten egyáltalán nem versenyképes, de még a bolgárokhoz képest sem az. Ezért mi egyelőre egy üzemméret elérését tűztük ki célul az elkövetkező három évben, illetve azt, hogy igazi, minőségi tartalom legyen a márkánk mögött. Az én filozófiám az, hogy elsősorban a magyarokra építünk, és ha a színvonal megfelelővé válik, akkor lehet külföldre terjeszkedni.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Itt mindenki megtalálja a munkát, amiben örömét leli
2. oldal - Szimpatikus nekik a nyugati maximalizmus