kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Ők a legvonzóbb magyarországi munkáltatók

2022-ben a LEGO lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyen a Samsung végzett, a harmadik helyet pedig a Mercedes-Benz szerezte meg a Randstad Awardon. Az elmúlt évekhez hasonlóan az IT-szektor a legvonzóbb a hazai munkavállalók számára. A vonzó fizetés és a munkahelyi légkör továbbra is a legfontosabb szempontok között a munkahelyválasztáskor. A munkavállalók 30%-a váltana.

images

Idén kilencedik alkalommal díjazták hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. 2020 után ismét a LEGO lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a tavalyi győztes Samsung most ezüstérmes lett, a Mercedes-Benz pedig megvédte dobogós helyezését.

Saját szektorában különdíjat érdemelt ki a Telenor (azóta Yettel), a Magyar Nemzeti Bank, a Veolia Energia Magyarország, a Teva, a Kempinski, az Ikea, a Coca-Cola, a WizzAir, a Microsoft, a Szerencsejáték Zrt., az Estée Lauder és a DVM group. A legismertebb munkaadó ismét a Tesco lett, míg a Magyar Telekom nívódíjban részesült.

Ismét megvizsgálták azt is, hogy mely szektorok a legvonzóbbak a magyar munkavállalók számára. Bár a hazai munkavállalók körében továbbra is a telekommunikációs szektor munkaadói márkái a legismertebbek (a kiskereskedelem és a pénzügyi szolgáltatók előtt), a tavalyi eredményekhez hasonlóan az IT-szektor munkaadói a legnépszerűbbek, amelyet az üzleti szolgáltatási szektor (BSS) és a telekommunikációs ágazat követnek. 

Mi alapján választ a munkavállaló?

A kutatás rámutat, hogy Magyarországon a munkahelyválasztást befolyásoló legfontosabb tényező továbbra is a vonzó munkabér és juttatási csomag – ez évek óta változatlan –, a magyar válaszadók 73%-a tartja ezt a leghangsúlyosabb értékelési szempontnak. A nők, az 55 év felettiek és magasabb végzettséggel rendelkezők körében ez az átlagnál is nagyobb jelentőséggel bír. 

Az előző évekhez hasonlóan a magyarok most is kiemelten fontosnak tartják a kellemes munkahelyi légkört (68%), amit a vállalat pénzügyi stabilitása (62%), az állás hosszú távú biztonsága (60%), valamint a munka-magánélet egyensúlya (58%) követ. Az a tény, hogy a munkahely hosszútávú biztonságának jelentősége a tavalyi emelkedést követően visszaesett a pandémia előtti szintre, arra utalhat, hogy ismét nagyobb magabiztossággal néznek a munkaerő-piaci változások elé a dolgozók.

A munkavállalók által a legkevésbé fontosnak értékelt szempontok közé tartozik az, hogy a cég a legújabb technológiákat használja (22%), minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínáljon (22%), valamint jó legyen a reputációja (15%).

A vonzó munkabér és juttatási csomag az Európában mért adatok szerint (66%) is a legfontosabb tényező munkaválasztáskor, de lényegesen kisebb mértékben, mint a Magyarországon (73%), ami valószínűleg az európai átlagfizetéshez képest alacsony hazai bérszínvonalra utal. Az egyik legnagyobb eltérés a magyarországi és az európai piacokon mért adatok között, hogy a vállalat pénzügyi stabilitása a kontinens dolgozói számára kevésbé fontos, csupán felük jelölte meg. Az adatokból az is kitűnik, hogy a vállalat jóhírneve sokkal fontosabb Európa válaszadóinak, mint ha csak Magyarországot néznénk.

Azonos szempontok eltérő fontossággal

Itthon a kutatás alapján a nők és férfiak is ugyanazokat a szempontokat tartják a legfontosabbnak munkahely választáskor. Ugyanakkor a női munkavállalóknak jóval fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya, a munkavégzés helye és az otthoni munkavégzés lehetősége – az izgalmas munkakör és a legújabb technológiák használata pedig inkább a férfiakat mozgatja meg.

Minden generáció a vonzó bérezést és juttatási csomagot találja a legfontosabb tényezőnek, illetve a top 5 tényezőben sincs különbség, ugyanakkor a Z-generáció (18-25 évesek) számára a fizetés és a juttatások, valamint a kellemes munkahelyi légkör egyforma fontossággal bír, míg a tőlük idősebbeknél egyértelműen a vonzó fizetés és juttatási csomag áll az első helyen.   

Növekvő fluktuáció, magabiztosabb munkavállalók

2021 második felében a magyar munkavállalók 17%-a váltott munkahelyet, többen, mint egy évvel korábban (12%). Jelenleg a váltást is többen tervezik, mint egy évvel ezelőtt: míg tavaly a válaszadók 28%-a váltott volna, a 2022 januári lekérdezés során a megkérdezettek 30%-a jelezte, hogy a következő fél évben váltani készül. 

A 25-34 éves korosztály valamivel nagyobb hajlandóságot mutat erre, mint a többi korcsoport tagjai. Azok között, akik inkább félnek a munkahelyük elvesztésétől, magasabb (44%) a váltást tervezők aránya, mint az ettől kevésbé tartók körében (22%). A munka elvesztésétől való félelem erősebb a kevésbé képzettek, a nők, illetve a legidősebb és legfiatalabb munkavállalók körében.

Feltűnő, hogy a szellemi munkakörben dolgozók 2022 első hat hónapjában sokkal többen terveznek váltani, mint egy évvel ezelőtt: míg tavaly 19%, idén 27% tervezi a váltást, ez közel azonos a váltani tervező kékgallérosok hagyományosan magasabb arányával (29%). 

A fluktuáció várhatóan jelentős mértékben fog növekedni 2022-ben” - állítja Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. „Idei első Workmonitor felmérésünk eredménye is azt mutatta, hogy a munkavállalók és a munkaadók közötti dinamika megváltozott, a munkavállalók, különösen a 35 év alattiak egyre tudatosabbak. A munkáltatóknak nagyobb hangsúlyt kell fordítaniuk mind a munkaerő megtartására, mind az új munkatársak bevonzására, újra kell értékelniük az általuk kínált pénzbeli és nem pénzügyi juttatásokat.

A munkakeresők az új munkalehetőség felkutatásában tavaly leginkább a személyes kapcsolataikra és az állásportálokra támaszkodtak. A friss adatokból azonban úgy látszik, hogy jelentősen csökkentek az ajánlások, ami azt jelentheti, hogy ez a csatorna kimerülőben van. Bár mind az álláskereső portálok, mind az ajánlások továbbra is elsődleges források, egyre többen fordulnak professzionális szakmai segítségért, munkaerőközvetítő cégekhez.

Karrierépítés és személyes fejlődés: fokozódó elvárások

A karrierépítést a magyarok az európai átlagnál is fontosabbnak tartják: 65%-uk szerint lényeges, de a fiatalabb, 18-34 éves munkavállalók, valamint a felsőfokú végzettségűek körében még inkább így tapasztalható.

Fontos azonban, hogy míg a dolgozók majdnem kétharmada várná el a munkaadójától, hogy át- és továbbképzési lehetőségeket biztosítson számára, addig mindössze 46%-uk nyilatkozott úgy, hogy ez valóban meg is történik. Kedvezőbben látják a helyzetet a 18-24 évesek (60%), igaz, ez egybeesik azzal, hogy az át- és továbbképzés iránti igényük is valamivel erősebb. 

A fejlődés lehetősége a karrierdöntések során is számít: a hazai válaszadók 62%-a nagyobb valószínűséggel dolgozna tovább a munkáltatójánál, ha a szervezeten keresztül át- vagy továbbképezhetné magát. 

A kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a 2021-es év világeseményei hogyan befolyásolták a munka és a karrier jelentőségét a dolgozók életében. A hazai munkavállalók 31%-a érzi úgy, hogy 2021 során fontosabbá vált karrierje, ugyanakkor a dolgozók fele – az európai tendenciának megfelelően – nem érez ebben változást. Azok körében, akik számára nőtt a munka és a karrier jelentősége, többen számoltak be a munkához való hozzáállásuk kedvező előjelű változásáról is: majdnem kétharmaduk érzi úgy, hogy hozzáállása pozitív irányban változott, míg a teljes sokaságnak mindössze kevesebb mint harmada nyilatkozott így.

A rugalmasság még mindig szempont

Míg 10 európai dolgozóból 4 dolgozhat otthonról (38%), addig itthon ez a munkavállalók kevesebb, mint negyedére (24%) igaz, illetve ez az érték jelentősen csökkent a tavalyi, pandémia alatt mért 40%-nál. A jelenlegi távmunkások túlnyomó többsége (95%) arra számít, hogy a jövőben is így fog dolgozni, bár a járvány csökkenésével valószínűleg kicsit növekszik majd az irodába történő visszatérés igénye a munkáltatók részéről.

Arról is megkérdezték a dolgozókat, hogy a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának fenntartása érdekében milyen lépéseket várnak a munkaadótól: a fizetésen felüli megfelelő kompenzáció (44%), a rugalmas munkarend (40%) és a juttatások (37%) a leginkább kívánt támogatási formák a magyar munkavállalók körében. A rugalmas munkaszervezés fontosabb a nők (45%) és a fiatalabb korosztály, a 18-24 évesek (45%), mint az 55 év felettiek (33%) számára.  A karrierfejlesztés mellett a fiatalabb korosztály a fizetett szabadidő célzottabb eltöltését is keresi, míg az idősebb munkavállalók a fizetésen túli kompenzációt részesítik előnyben.

Azt vizsgálva, hogy maguk a munkavállalók mit tesznek a work-life balance érdekében, már szegényesebb kép tárul elénk: minden harmadik munkavállaló nem tett semmit a munka és a magánélet egyensúlyának javítása érdekében, és ezek közül különösen igaz volt az 55 év felettiek felére. A legnépszerűbb saját lépések a rugalmas munkaidő (20%) vagy a kevesebb túlóra (18%) voltak. 

A 31 országban zajló független munkáltatói márkakutatás – melynek idei adatfelvétele 2022 januárjában zajlott –, a Randstad Employer Brand Research 2022-es eredményei alapján.

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók

Bár a magyarok többsége szerint fontos lenne a mentális egészséggel többet foglalkozni, hazánkban nem kap elég figyelmet a téma. Mekkora szerepet... Teljes cikk

Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk