kapubanner for mobile

Januártól bruttó 6 ezer forintra nő óránként az orvosok ügyeleti alapdíja

A 14-22 óra közötti munkavégzés idejére az orvosok illetményükön felül óránként bruttó 3500 forint pótlékban részesülnek, míg 22 óra és reggel 6 óra között bruttó 6000 forintban.

orvos alapdíja-

Az új ügyeleti díjazást objektív szempontok alapján, az intézmény és az adott szakorvosi terület valós leterheltségétől függően állapították meg.

A háromlépcsős béremelési programnak köszönhetően 2023-ra az orvosok bére átlagosan két és félszeresére emelkedik. 2022-ben - a béremelés második ütemével együtt - az orvosok ügyeleti alapdíjának mértéke óránként bruttó 6000 forintra módosul, erre ráépül a kiegészítő ügyeleti díj, amelynek mértékét az intézményi és szakterületi besorolás határozza meg - közölte az Okfő (Országos Kórházi Főigazgatóság).

Ennek függvényében az ügyeleti feladatot ellátó orvosok a 6000 forintos alapdíjon túl az ügyeleti feladatok progresszivitási szintjeire és szakmai különbözőségére tekintettel 15, 30 vagy akár 45 százalékkal magasabb kiegészítő juttatásban részesülhetnek, a díjtétel tehát igazodik az ügyeleti terhelés mértékéhez.

2022. január 1-jétől így pontosan megállapítható lesz, hogy az adott egészségügyi intézményben és adott szakmában milyen mértékű az ügyeleti díj.

A rezidensek ügyeleti díját az ügyeleti díj 70 százalékában állapították meg. Ezen túlmenően a heti pihenőnapon és az ünnepnapokon végzett ügyelet díja 20 százalékkal emelkedik. 

Jövőre - az ügyeleti díjazás rendszerének átalakításával egyidejűleg - a műszakbeosztásban sürgősségi betegellátó osztályon dolgozó orvosok és szakdolgozók műszakpótléka is megemelkedik. 

A 14-22 óra közötti munkavégzés idejére az orvosok illetményükön felül óránként bruttó 3500 forint pótlékban részesülnek, míg 22 óra és reggel 6 óra között bruttó 6000 forintban.

A szakdolgozók esetében a délutáni műszak idejére a műszakpótlék mértéke óránként bruttó 2600 forint, az éjszakai ügyeletesé pedig bruttó 4000 forint.

Az ügyeleti díjakra jövőre mintegy 30 milliárd forint többletforrást biztosít a kormány.

Fotó: Beoltanak egy lányt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina gyerekek oltására alkalmas változatával a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben 2021. december 29-én. MTI/Kovács Attila

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk