kapubanner for mobile

Jön az idei első fizetés: kik örülhetnek?

Ezekben a napokban kapják kézhez a munkavállalók az első, 2013-as szabályok szerint számított fizetésüket. Kiket érint kedvezően az új szabályozás, illetve kiknek csökken majd az új szabályok szerint számított nettó jövedelme? A BDO Magyarország alábbi összegzésésből kiderül.

A személyi jövedelmet érintő változások az idén kevésbé látványosan módosítják majd a nettó fizetések szintjét, mint az előző évben. Mint emlékezetes, tavaly az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők jártak a legrosszabbul az adójóváírás kivezetése miatt: egy gyermektelen, minimálbér körül kereső munkavállaló jövedelemcsökkenése akár a tíz százalékot is meghaladta.

2013-ban a nettó jövedelem változását alapvetően két tényező befolyásolja: egyrészt immár a havi 202 ezer forint feletti rendszeres jövedelmet sem terheli majd a 27 százalékos adóalap-kiegészítés (szuperbruttó), másrészt megszűnik a nyugdíjjárulék-fizetés felső jövedelmi határa. E két tényező együttes hatása elsősorban az átlagbér két-háromszorosát keresőket hozza a korábbinál kedvezőbb helyzetbe:
  • -A havi bruttó 202 ezer forint alatt keresők nem észlelnek majd változást, hiszen rájuk már 2012-ben sem vonatkozott a szuperbruttó, miközben jövedelmük messze a korábbi járulékplafon alatt marad. Ők azok, akiknek - ha tavaly nem részesültek bérkompenzációban - tavalyi jövedelemcsökkenését az idén sem kompenzálják, hacsak nem a tavalyi bruttó 93 ezer forintos minimálbérre voltak bejelentve. Azt ugyanis az idén 98 ezer forintra kell emelni.
  • A havi bruttó 202 ezer és 660 ezer forint között keresők csak profitálnak a változásokból, hiszen - miközben pótlólagos nyugdíjjárulék őket sem terheli - a szuperbruttó kivezetésének hatása pozitívan érinti őket. Egy gyermektelen munkavállaló, amennyiben az aktuális 238 ezer forintos átlagbérrel rendelkezik, mindössze 1 555 forinttal visz haza többet, ugyanakkor 500 ezer forintos bruttó mellett már 12 874 forinttal nő a nettó bér.
  • A havi bruttó 660 ezer és 1 millió forint között keresők többlete a fizetés emelkedésével arányosan folyamatosan csökken: míg 660 ezer forintnál még 19 786 az előbbi példában említett többletjövedelem, a plusz járulékfizetés 1 millió forintnál már teljesen kompenzálja a szuperbruttó pozitív hatását. Aki pedig havi 1 milliónál többet keres, 2013-ban kevesebb pénzt vihet haza.

    Csökken, de megmarad a béren kívüli juttatások vonzereje

    Nem csupán a munkabér, a béren kívüli juttatások mértéke is változhat sok munkavállalónál. Míg ugyanis két éve még csak 19,04, tavaly pedig 30,94 százalékos költség terhelte ezeket a juttatásokat, az idén már összesen 35,7 százalékos teher hárul a munkáltatókra a cafeteria elemei után. Bár ez a szint a legtöbb esetben még mindig előnyösebb, mint a bérjövedelmet terhelő adók és járulékok, a munkáltatók egy része dönthet úgy, hogy ezt a juttatási formát fenntartja ugyan, ám a terhek növekedésével párhuzamosan csökkenti a juttatások mértékét.

    Pozitív változás, hogy a jövőben az Erzsébet-utalvány kedvezményesen adható mértéke 8 ezer forintra emelkedik, miközben általánosan is felhasználható lesz meleg étel vásárlására is.

    "Az adó- és járulékszabályok idei változásai miatt egy átlagos munkavállaló jelentős változást nem érez majd a fizetési borítékjában - összegzi Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. - Bár a szuperbruttó kivezetése teljes egészében megvalósult az idén, az adóadminisztráció komolyabb egyszerűsítése, a "söralátét" méretű bevallások időszaka továbbra is várat magára."

    Néhány további, a bérszámfejtést érintő változás 2013-ban
  • -A korábban meglévő kedvezmények mellé az alábbi jogcímeken vehető igénybe szociális hozzájárulási kedvezmény:
    - a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben
    - a 25 év alatti és 55 év feletti,
    - a tartósan álláskereső személyek,
    - a GYED folyósítását követően, a GYES és a GYET folyósítása alatt vagy azt követően,
    - a kutatóként, illetve
    - a szabad vállalkozási zónában működő vállalkozások által foglalkoztatott munkavállalók után.
  • A minimálbér változása több bérszámfejtési tételt befolyásol, így például:
    - egyes béren kívüli juttatások összeghatárát,
    - a START-kártyás kedvezmények alapját vagy
    - az egészségbiztosítási ellátások maximális összegeit is
  • -Az új Munka Törvénykönyve szabadságra vonatkozó rendelkezései is januártól hatályosak, és a távolléti díj számítását is új szabály alapján kell elvégezni.
    • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

    A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

    Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

    A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

    Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

    Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk