Jövőre 4,4 milliárd forintból gazdálkodhat a Nemzeti Tehetség Program
Csak jövőre 4,4 milliárd forintot fordít a Nemzeti Tehetség Programra a kormány - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a balatonfüredi Infotér Konferencián.
Novák Katalin kiemelte: a program része a Stipendium Peregrinum ösztöndíj, amelynek köszönhetően majdnem ötven diák tanulhat a világ legjobb egyetemein. A programban nemcsak a tandíjat, hanem minden egyéb felmerülő költséget is finanszíroz a kormány.
A koronavírus-járvány kezelése bebizonyította, hogy az emberek képesek alkalmazkodni a kihívásokhoz, legyen szó például a digitális oktatásról vagy a munkáról, és a kormány is mindent megtett a munkahelyek megmentéséért - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy továbbra is mindent meg kell tenni a munkaerőpiac rugalmasabbá tételéért.
A technológia, a digitalizáció a családok számára is jelentős mozgástérbővülést jelent, ugyanakkor az innovációknak nem a család alapfogalmait kell megújítaniuk, hanem az ellenállóképességüket kell növelniük - tette hozzá.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Work-life balance 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 3 hónapja
- A képességek és a tudás értékteremtő használata a kulcs 2026-ban - Branyiczki Imre, az EPAM Hungary HR igazgatója 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?